A véradók ritkábban kapnak infarktust
Nemcsak másokon, magán is segít, aki vért ad!
Bizonyára nem kell sokat magyarázni azt, hogy miért is érdemes időközönként véradásra járni. Azonban egy nemrégiben megjelent tanulmány szerint azon túl, hogy ezzel akár életeket is menthetünk, még az egészségünket is óvjuk.
2013.11.21 11:11ma.huA véradás amellett, hogy másokon segíthet, csökkenti a szívinfarktus és a rák kialakulásának kockázatát. A szakemberek úgy gondolják, hogy ez a csökkent vasszintnek tudható be, mivel minél magasabb koncentrációban találhatók meg a vörösvértestek, a vér viszkozitása annál „masszívabb”. Emellett a magas vasszint felgyorsítja a koleszterin oxidációs folyamatait, ami hatással lehet a vér sűrűségére, tömörségére, így ezáltal nagyobbá válik a súrlódás, ahogy az az ereken áthalad, és emiatt a vörösvértestek nagy mértékben deformálódhatnak.
A Journal of the American Medical Association megjelent tanulmányban be is bizonyították a véradás pozitív hatását, ugyanis azoknál a 43-61 éveseknél, akik félévente „megcsapoltatják” magukat, jelentősen – 88 százalékkal – csökken a szívinfarktus és a stroke kockázata.
Fotó: freedigitalphotos.net
„Sokan azt hiszik, hogy a vasat nem lehet túladagolni, pedig ez egyáltalán nincs így. A vasionok ugyanis elég toxikusak, és ha felhalmozódnak a májban, létrejön a hemosiderosis jelensége, ami erősen májkárosító. Bár a véradás valóban jó hatású lehet, de nem azért, mert egy kis vasat vesztünk, hanem azért, mert a vérlebocsátás egy inger a csontvelőnek, hogy dolgozzon, és képezzen új vörösvértesteket.
Viszont azt nem árt hozzátenni, hogy a vasszint csökkentése és az infarktus közötti kapcsolat nem teljesen megalapozott, mivel ezek a tanulmányok nagy betegpopulációkon alapszanak, így érdemes ezeket fenntartásokkal kezelni” – mondja prof. Blaskó György, a Trombózisközpont véralvadási specialistája.
A Journal of the National Cancer Institute-ban megjelent tanulmány szerint a véradásnak ezen kívül van még egy jó hatása, mégpedig az, hogy csökkenti a daganatos megbetegedések kialakulásának kockázatát. Ugyanis a magas vasszintet a rákkal is összefüggésbe hozták, mégpedig azért, mert a túl sok vas megnöveli a szabadgyökök mennyiségét a szervezetben, ami pedig különböző daganatok megjelenéséhez vezethet.
„A vas valóban hozzájárul a szabadgyökök képződéséhez, de ezt a szervezetünkben számos rendszer gátolja meg. A rákot nem feltétlenül – sőt, biztosan nem – csak a szabadgyökök okozzák” – teszi hozzá a szakember.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


