Nála lehet, de nem vehet
New York: (nem) füstölöghetnek a 21 év alattiak
New York az amerikai nagyvárosok közül elsőként megtiltotta az üzleteknek, hogy 21 év alattiaknak dohányárut értékesítsenek.
2013.11.21 05:29MTI
A metropolisz éléről távozó, egykor dohányzó Michael Bloomberg helyi idő szerint kedden írta alá az erről szóló szabályozást. Azért döntött az eddig érvényben lévő 18 éves korhatár megemeléséről, mert szerinte így elkerülhető, hogy a fiatalok azokban az éveikben próbálják ki a dohányzást, amikor a rászokás valószínűsége a legnagyobb. A város egészségügyi tisztségviselői szerint a dohányosok 80 százaléka 21 éves kora előtt gyújt rá az első cigarettára.
A leköszönő polgármester 12 éves hivatali ideje alatt különös hangsúlyt helyezett az egészségügyi intézkedésekre.
Bloomberg aláírt egy olyan jogszabályt is, amely egy doboz cigaretta minimális árát 10,5 dollárban (2310 forint) rögzíti. Az Egyesült Államokban már eddig is New Yorkban vetették ki a legnagyobb adókat a dohányárura.
A metropolisz vezetője visszautasította azokat a bírálatokat, amelyek szerint a bevezetett intézkedések ártanak a gazdaságnak és munkahelyek megszűnéséhez vezethetnek. "Itt az a kérdés, hogy meg akarjuk-e ölni az embereket" - mondta Bloomberg.
A tinédzserek ugyanakkor továbbra is legálisan birtokolhatnak cigarettát, beszerezhetik azt szüleiktől, barátaiktól vagy akár feketén is hozzájuthatnak, hiszen dílereket számos kerületben lehet találni. A dohányipari vállalatok és néhány kiskereskedő szerint a korhatár növelésével éppen ezért csak azt éri el a városvezetés, hogy több kiskorú fordul majd meg a feketepiacon.
Jim Calvin, a New York-i Kisboltok Egyesületének elnöke úgy látja, hogy a rendelkezéssel nem lesz kevesebb dohányzó kiskorú, tekintettel arra, hogy annyi más forrásból be tudják szerezni a cigarettát.
Az amerikai hírügynökség által megkérdezett fiatalkorú dohányosok úgy vélték, a szigorítás a személyes szabadságuk megsértése. "Azt hiszem, Bloomberg nem csinált mást, csak exponenciálisan növelte a hamis személyigazolványok gyártását" - jegyezte meg a polgármester intézkedéseivel kapcsolatban a 19 éves Jakob Sacksofsky-Bereck.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06