Elszaporodott ételmérgezések
Több az ételmérgezés, ősztől már nem az ÁNTSZ ellenőriz
Lényegesen több ételfertőzést jelentettek az idén, mint az elmúlt év hasonló időszakában - mondta Ócsai Lajos, az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) Közegészségügyi Főosztályának vezetője az MTI-nek.
2008.07.24 07:52MTIÓcsai Lajos szerint a növekedés egyik oka az, hogy fellazult a hatósági jelenlét az ellenőrzési jogkör átszervezése miatt. Míg tavaly három hatóság (ÁNTSZ, fogyasztóvédelem, állategészségügy) őrködött az élelmiszerbiztonság felett, ez a tevékenység az idén szeptembertől a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal kezében összpontosul - közölte.
Az elszaporodott ételmérgezéses esetek másik okának a szakember azt tartja, hogy 2007. október 1-jével megszüntették a konyhában dolgozó, szakképesítés nélküli munkavállalók kötelező oktatását. Az ÁNTSZ által tartott egynapos tanfolyamot az elhelyezkedést követő egy hónapon belül minden konyhai dolgozónak el kellett végeznie.
A kötelező oktatás megszűnése, valamint a vendéglátás és közétkeztetés ellenőrzésének fellazulása miatt az alkalmazottak tudatos higiéniai magatartása "csorbát szenvedett" - indokolta az ételmérgezéses esetek számának emelkedését a főosztályvezető, aki úgy fogalmazott: a megmaradó feladataira - táplálkozás-élettan, táplálkozás-egészségügy - koncentráló ÁNTSZ aktivitása sem a régi már. Ócsai Lajos szerint figyelmet érdemel, hogy a calici vírusos fertőzések száma ugrott meg jelentősen, ami arra utal, hogy gond van a konyhai alkalmazottak személyi higiéniájával (ez a vírus ugyanis széklettel terjed).
Bár a tavalyi nyár jóval melegebb volt az ideinél, ami kedvezett a kórokozók szaporodásának, ebben az évben mégis lényegesen több megbetegedés történt eddig - tette hozzá. Elmondta, hogy ott a legnagyobb az ételfertőzés veszélye, ahol egyszerre nagy tömeg étkeztetése folyik. Ilyenek a munkahelyi étkezdék és azok a rendezvények, amelyeken nincs megfelelő technikai háttér az élelmiszer biztonságos előállításához. Példaként említette a családi kivitelezésű lakodalmakat és a májusi ballagásokat.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


