Eddig 136 emberrel végzett
Kínai kutatók védőoltást fejlesztettek ki a madárinfluenza H7N9 törzse ellen
Kínai kutatók bejelentették, hogy védőoltást fejlesztettek ki a madárinfluenza-vírus egy új törzse, a H7N9 ellen, amely 136 embert fertőzött meg és 45 embert ölt meg Kínában március óta.
2013.10.27 17:36MTI
Ez az első influenzavakcina, amelyet kínai kutatók valaha is kifejlesztettek - hangsúlyozta a felfedezést bejelentő szombati hangcsoui sajtótájékoztatón Su Jü-long, a kifejlesztésben résztvevő egyik intézmény, a Kínai Országos Influenzaközpont (CNIC) igazgatója.
A védőoltáson együtt dolgozott a CNIC, a Csöcsiangi Egyetem orvostudományi intézete, a Hongkongi Egyetem, a Kínai Járványügyi Központ, az Országos Élelmiszer- és Gyógyszerellenőrző Intézet és a Kínai Orvostudományi Akadémia. Bár a madárinfluenza vírusának e törzse eddig csak Kínában ütötte fel a fejét, vakcinán más országokban, így Japánban és az Egyesült Államokban is dolgoznak.
A vakcina gyártása iránt több kínai gyógyszergyár is érdeklődést tanúsít, noha a kórokozó nem eléggé elterjedt ahhoz, hogy tömeges védőoltásba fogjanak - tudósított a Hszinhua hírügynökség a szombati hangcsoui sajtótájékoztatóról.
A világ első H7N9-esetét márciusban jelentette Kína, az azóta (péntekig) megfertőződött 136 személy közül 45 halt meg, ami 33,1 százalékos halálozási arányt jelent.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:37 Horrorbaleset az M1-esen - el kellett takarni a helyszínt - képek
- 14:35 Meteorológia: az idei szezonban először mértek a Balatonnál óránként 100 kilométerest meghaladó széllökést
- 12:12 Vihar - Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar
- 10:08 Vihar - Az orkán erejű szél ledöntötte a sápi református templom tornyát
- 8:05 BRFK: nem indul eljárás a megtiltott gyűlés résztvevői ellen
- 6:04 Újból földrengést mértek Csongrád közelében
- 22:03 Vihar - Meteorológia: a heves zivatarok elhagyták az országot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06