Szorosan összefügg a szülők iskolai végzettségével
A gyerekszegénység európai probléma
A gyerekszegénység, a társadalom perifériájára szorulás nem az egyes országok problémája, hanem általános európai ügy, ami a jobb módú államokat is érinti.
2013.09.19 13:25MTI
Balog Zoltán, az emberi erőforrás minisztere a Parlamentben rendezett csütörtöki szakmai konferencián felhívta a figyelmet arra, hogy komolyan kell venni a gyerekszegénységet, mert beszűkíti az érintettek világát, bizalmatlanná teszi a környezetet és a benne élőket egyaránt.
A miniszter közölte: a gyerekszegénység szorosan összefügg a szülők iskolai végzettségével, társadalmi státuszával, az elégtelen lakhatási körülményekkel, a területi hátrányokkal és az etnikai hovatartozással is. Utóbbira utalva jelezte, hogy a cigány családok gyermekeit nagyobb arányban érinti a szegénység.
Arról is szólt, hogy a gyermekszegénység elleni küzdelem Magyarországon kormányokon átívelő program, még 2008-ban fogadta el az Országgyűlés. Hozzátette, szeretnék elérni azt is, hogy a célra szánt források, támogatások minél nagyobb arányban eljussanak az érintettekhez.
Balog Zoltán közölte, az idén már 47 Biztos kezdet gyerekház működik, és terveik szerint 2015-re további 50 ilyen ház kapcsolódhat be a felzárkózási programba. A gyerekházakban a halmozottan hátrányos helyzetű kisgyerekek (jellemzően 5 éves korig) családjuk bevonásával kapnak segítséget a korai fejlesztésben.
Szeretnék elérni, hogy az ilyen szolgáltatásokat az állami ellátórendszer részévé lehessen tenni úgy, hogy közben ne vesszenek el a helyi értékek - tette hozzá.
A generációkon át öröklődő szegénység ellen csak hosszú távú - a fogantatástól az iskoláig, munkavállalásig tartó - programokkal lehet érdemi eredményeket elérni, ezért az éves pályázati rendszert feladatalapú finanszírozással szeretnék kiváltani - mondta.
A miniszter szólt az "együtt vagy külön" kérdéséről is, azaz arról, a gyerekeket szabad-e kiemelni a családjukból, hogy "megtörjék a szegénység ördögi körét". Balog Zoltán szerint akik a "terepen" dolgoznak, tudják, hogy a családok bevonása nélkül nem lehet sikeres a gyerekek felzárkózása.
A családból kiemelésre azt a kanadai példát említette, amikor egy egész generációt kollégiumokban, intézményekben helyezték el, hogy új középosztályt hozzanak létre belőlük. Az egyébként sikeres program tragédiákkal végződött. A családjukhoz visszatérő fiatalok és az őket elengedő szülők körében is megnőtt az öngyilkosságok száma.
A miniszter szerint a példa intő jel, és hangsúlyozta, amíg csak lehet, a családokat be kell vonni a gyerekszegénység elleni programokba.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06