Biztos Kezdet Gyerekházak nyílnak
Gyermekszegénységet kezelnének a sarkadi kistérségben
Biztos Kezdet Gyerekházak nyílnak áprilisban a gyermekszegénység kezelésére a sarkadi kistérségben, Geszten, Biharugrán és Okányban, az általános iskolákban pedig közösségi házak létesülnek Geszten és Okányban.
2013.02.27 10:00MTIA Sarkadi Többcélú Kistérség Társulás programvezetője, Máriné Nagy Adrienn elmondta: a Biztos Kezdet Gyerekházak a sarkadi kistérség 11 településén nyújtanak a gyermekek és szüleik részére legalább nyolc-tíz speciális pedagógiai és gyógypedagógiai szolgáltatást.
Hozzátette: a Biztos Kezdet Gyerekházak programja az "Együtt a gyermekeink jövőjéért" program része, amellyel a Sarkadi Kistérség Többcélú Társaság az Európai Szociális Alapból 540,8 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert. A program megvalósítása 2012. augusztusban indult és 2015. július 31-én fejeződik be. Célja, hogy 36 hónap alatt kialakítsanak a kistérségi szinten egy önszerveződő, önfenntartó intézményhálózatot és szolgáltatási rendszert, amelyben a hátrányos helyzetű családokban születésüktől kezdve gondozást kapnak a gyermekek.
A Sarkadi Kistérség Többcélú Tárulás 11 településén 24 358 ember él, a 18 éven aluliak száma 4 929. Sarkadon és a többi településen 800 olyan háztartás van, ahol egyik szülő sem dolgozik, 837 háztartásban pedig három vagy több gyereket nevelnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06