Használjuk ki a napfény áldásait!
Napi két óra napsütés felezi a rákkockázatot
Mindössze napi kétórányi napozás felére csökkenti bizonyos daganatos betegségek kialakulásának kockázatát a napsütés hatására keletkező D-vitamin révén - állítják olasz kutatóorvosok.
2008.07.17 09:37MTI"Nyáron használjuk ki a napfény áldásait, mivel a szabadban eltöltött két óra felére csökkenti a prosztata-, emlő- és vastagbélrák kialakulásának kockázatát" - szögezte le Patrizio Mulas, az olasz kórházi bőrgyógyászok szövetségének elnöke.
"Az ember szervezetében a napfény hatására keletkezik D-vitamin, amely védelmet nyújt még a fertőző, az autoimmun és a szív és érrendszeri betegségek ellen is" - tette hozzá a kutató, aki elmondta, hogy a Clinical Journal című folyóiratban frissen publikált, a Bostoni Egyetem endokrinológiai tanszéke által készített tanulmány is megerősíti a napsütés jótékony hatását.
A D-vitamin hiánya meglehetősen gyakori jelenség, amely Mulas szerint szélsőséges esetben akár 250 százalékkal is megemelheti a vastagbél rosszindulatú elváltozásának rizikóját. "Előfordul, hogy a bőrráktól való félelmünk miatt nem megyünk a napra, ám ezzel sokkal nagyobb kárt okozunk a szervezetünknek" - jelentette ki Mulas.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


