A csoki illata romantikussá teszi a vásárlókat
Csokiillatú könyvesboltban több szerelmesregény fogy
Azt már régóta tudjuk, hogy az illatok különféle érzelmeket váltanak ki belőlünk, de egy tanulmány most azt is kimutatta, hogy ha egy könyvesboltban csokoládéillat terjeng, akkor a romantikát célozzuk meg.
2013.08.01 16:13MTIEllágyítja a könyvesboltban válogatók szívét a csokoládé illata: egy tanulmány szerint csokifelhőben többen vesznek romantikus regényt. Az Antwerpeni Egyetem kutatói 201 vásárló viselkedését vizsgálták egy frekventált könyvesboltban tíz napig. A megfigyelés szerint a csokoládéillat hatására szívesebben böngésztek a könyvesboltban a vásárlók, és azoknak a figyelme is elkalandozott, akik egyébként határozott céllal tértek be az üzletbe.
A vásárlók a kellemes illat hatására 3,48-szor inkább keresték a romantikus könyveket, illetve szakácskönyveket, és 5,93-szor nagyobb arányban meg is vásárolták azokat - idézte az adatokat csütörtökön a The Guardian online kiadása.

A belga kormány támogatásával készült tanulmány szerint az ételről, italról és románcról szóló könyvválaszték teljes összhangban volt a csokoládéillattal, míg a többi témánál, köztük a humoros, a művészeti és a bűnügyi kötetek tekintetében jóval kisebbnek mutatkozott a csokoládéillat vásárlásra ösztönző hatása. Utóbbiaknál az eladási adatok csokiillatfelhőben 1,2-szeresére nőttek.
Korábbi tanulmányok már igazolták, hogy a csokoládé jótékony hatással van az ember kedélyére, örömmel és izgatottsággal tölti el a legtöbb vásárlót, megváltoztatja hangulatukat és arra csábít, hogy tovább böngésszenek az áruk között az illatfelhőben. A belga kutatás megerősítette, hogy a csokoládéillat kedvezően hat a vásárló viselkedésére, a célorientáltságot viszont elnyomja.
Marketingszakemberek régóta tisztában vannak azzal, hogy az illatok befolyásolják a vásárlókat, a figyelemmel, az emlékezettel és az értékeléssel kapcsolatos agyi funkciókra is hatással vannak. Az új kutatás annyiban lépett előre, hogy egy bizonyos termékkel kapcsolatban vizsgálta az illat miatt változó vásárlói magatartást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06