Drámaian nő a kirakatbetegségek száma
Nem csak az érelmeszesedés okozhat szívinfarktust, agyvérzést
Ugyan az érelmeszesedés a szívinfarktus, valamint agyvérzés leggyakoribb oka, a megbetegedés egy másik formájáról, az úgynevezett kirakatbetegségről kevesebb szó esik, bár az ilyen esetek száma egy új tanulmány szerint drámaian növekszik.
2013.08.01 07:59MTI
Gerry Fowkes, az Edinburghi Egyetem epidemiológusa kiszámította, hogy a 2010-es adatok szerint a világon 202 millió embert érinthet az érszűkület kirakatbetegségnek nevezett formája, vagyis a láb artériáinak elmeszesedése. Számuk folyamatosan emelkedik.
"A kirakatbetegek száma tíz év alatt drámaian, 23,5 százalékkal nőtt. Tíz évvel korábban, 2000-ben 164 millióan, 2010-ben már 202 millióan voltak" - írta Fowkes a Lancet című brit orvosi hetilapban. Az érintettek többsége, 70 százaléka alacsony vagy közepes GDP-vel rendelkező országokban él, ami arra utal, hogy a világ szegényebb régióiban is terjednek a civilizációs betegségek.
Európában körülbelül 40,5 millió beteg élt 2010-ben, számuk 13 százalékkal nőtt tíz év alatt. A kirakatbetegség a láb artériáinak elemeszesedését jelenti.
Az érintettek nehezen járnak, fáj a lábuk, ezért az utcán meg-megállnak pihenni a kirakatok előtt, innen a kór elnevezése. Mint az érelmeszesedésnél általában, a kirakatbetegség alapvető kockázati tényezői a dohányzás, a cukorbetegség, a magas vérnyomás és a magas koleszterinszint.
Az érintetteknél a végtag elvesztésének veszélye mellett megháromszorozódik a szívkoszorúér-betegségek, az infarktus és a szélütés kockázata is. "A várható élettartam növekedése és a megváltozott életstílus a fő oka annak, hogy a betegség így elterjedt. A nyolcvan éven felüliek korcsoportjában 35 százalékkal nőtt a betegek száma, így ma már minden tíz, hetven év felettiből egy, a nyolcvan év felettieknél hatból egy ember kirakatbeteg" - olvasható a Lancetben.
A megelőzés mellett a szakértők fontosnak tartják a korai felismerést. A diagnózis viszonylag könnyen felállítható a boka és a felkar vérnyomásának összehasonlításával.
"Ennek ellenére egyértelmű, hogy túl ritkán végzik el a vizsgálatot" - emelte ki Fowkes, a tanulmány egyik szerzője.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


