300 millió felnőtt túlsúlyos
Óránként hét ember hal meg kövérség miatt
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint 300 millió felnőtt túlsúlyosnak tekinthető a világon. Hazai becslések azt mutatják: Magyarországon 200 ezer azoknak a száma, akik annyira kövérek, hogy nem tudnak kimozdulni a lakásból.
2008.07.07 07:16ma.huÓránként hét ember hal meg kövérség miatt: Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint 300 millió felnőtt túlsúlyosnak tekinthető a világon. Hazai becslések azt mutatják: Magyarországon 200 ezer azoknak a száma, akik annyira kövérek, hogy nem tudnak kimozdulni a lakásból.
Ugyanakkor itthon óránként hét ember hal meg elhízással összefüggő betegségben, a kövérség okozta társadalmi többletkiadás évi harmincmilliárd Ft. Debreceni orvosok szerint a gyomorgyűrű segíthet javítani a statisztikát. Itthon eddig közel 1700 betegnek ültettek be gyomorgyűrűt.
"A műtétek száma azonban jóval magasabb, hiszen a hazai betegek mellett sok külföldi is felkeresi Debrecent. Ide jönnek ugyanis a romániai, ukrajnai és más, tőlünk keletebbre lévő országokból. A Debreceni Egyetem Sebészeti Klinikáján eddig már több mint 300 ilyen beavatkozást végeztek, ennek jelentős részét külföldi páciensen - mondta Dr. Tanyi Miklóstól az egyetem szakorvosa.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


