10 ezer fiatalt vizsgáltak
Sok gyerek túlsúlyos - aki túl sovány, arra nem is figyelünk?!
Az általános elhízás jelentette problémákból kifolyólag nem kap figyelmet a vészes soványság a gyerekek körében.
2013.05.13 14:28MTI
Az Essexi Egyetem munatársai 10 ezer 9-16 év közötti, kelet-angliai tanulót vizsgáltak meg, és arra a következtetésre jutottak, hogy 6 százalékuk éppenséggel túl sovány.
A felmérés szerint a súlyos soványság a lányok körében valamivel gyakoribb: 6,4 százalékos, míg a fiúk esetében 5,5 százalék a hányad. A kutatást vezető Gavin Sandercock hangsúlyozza, hogy a vészes soványság károsabb, mint a kövérség: energiahiányhoz, legyengült immunrendszerhez vezethet.
Sandercock hozzátette, hogy a társadalom ugyanakkor szinte teljesen csak az elhízottakra koncentrál, és hogy szükség lenne a gyermekorvosok továbbképzésére a probléma felismerése és súlyosságának tudatosítása érdekében.
Egy korábbi - 177 brit kórházban végzett - felmérés eredménye azt sugallta, hogy a gyerekorvosok tudása ezen a téren sajnos kevés- jegyezte meg a BBC.
Kapcsolódó írások:
- Jogerősen felfüggesztett fogház a tandemező ejtőernyősnek
- Ha túlsúlyos, már az utaskísérőt sem engedik a repülőre
- Társával tért vissza a brutális rabló a túlsúlyos zsákmányért
- Túlsúlyban a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos ügyek a GVH-nál
- Túl sok kolbász, túl kevés mozgás
- Túlsúlyos, ezért diétázik a brazil Ronaldo
- A nyelvünk miatt zabálunk
- Elefántokat fogyasztanak Indiában
- A kamaszkori túlsúly a fiúknak rosszabb
- Túlsúlyunk a bőrünket is rossz irányba húzza!
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


