A kisfiú hétévesen esett át a szívátültetésen
Meghalt az első magyarországi újszíves gyermek
Meghalt az első magyarországi szívátültetésen átesett gyermek Balatonvilágoson kedden reggel - közölte a Transzplantációs Alapítvány a Megújított Életekért szervezet elnöke az MTI-vel. Bodor Elek szívsebész szerint a szerv kilökődése válthatta ki a gyermek halálát. Hétfőn még remekül érezte magát a hetven szervátültetett gyermekkel együtt nyaraló fiú.
2008.06.24 13:16MTIA halál pontos okáról, az eset körülményeiről a szervezet elnöke, Szalamanov Zsuzsa egyelőre nem kívánt információt adni, mint mondta, délután sajtótájékoztatót tartanak. A kisfiú tavaly októberben, hétévesen esett át a szívátültetésen, ő volt első magyarországi újszíves gyermek. A kisfiú a szervátültetett gyermekek táborában halt meg Balatonvilágoson. Bodor Elek szívsebész, egyetemi tanár az MTI-nek kedden azt mondta: "valószínűleg egy akut kilökődés volt, amit gyerekeknél elég nehéz felismerni".
A szakember szerint kérdéses, hogy szedte-e rendesen a gyógyszereit, amelyeknek éppen az a funkciója, hogy megakadályozzák a szervezet túlzott immunreakcióját a beültetett szervvel szemben. A kilökődés veszélye élete végéig elkíséri a szervátültetettet; folyamatosan szedni kell a gyógyszereket, hogy ez elkerülhető legyen, de a szerek mellett is előfordulhat, hogy a beültetett szerv kilökődik, bár idővel ennek valószínűsége csökken - magyarázta a szívsebész.
A kilökődött szerv súlyosan roncsolódik, vagyis többé nem felhasználható - mutatott rá Bodor Elek. Szatmári András, a gyermekszívközpont vezetője tavaly októberben, a szívátültetés után egy héttel tartott sajtótájékoztatón elmondta: a fiúnak súlyos szívizombetegsége volt, "életkilátása a nullával volt egyenlő". A gyermek felkerült a Nemzeti Szívtranszplantáció Várólistára, sürgősséggel, majd október 18-án elvégezték az 5 óra 38 perces műtétet.
A szakember akkor elmondta: négy évig készültek a műtétre, ami mérföldkő a magyar egészségügy életében. A szív kivételétől az újraindulásig 2,5 óra telt el.
Hétfőn még remekül érezte magát egy balatonvilágosi táborban a hetven szervátültetett gyermekkel együtt nyaraló Lőrincz Balázs - derült ki egy hétfői jótékonysági eseményen résztvevők beszámolójából. Hétfőn a balatonvilágosi táborban jótékonysági rendezvényt tartottak, amelynek során Balázs édesanyja 80 ezer forintos adományt vehetett át Szép Norbert tapolcai festőtől, aki elárverezte egy képét a kisfiú családjának támogatására.
Balázs a "Mi is nyaralunk, mi is sportolunk" elnevezésű rehabilitációs tábor összes lakójával együtt dedikálta a festő következő kalapács alá kerülő képét, aminek eladásából a gyermekek következő nyári táborozását kívánják fedezni. Kolumbán Tünde, a Somogyi Hírlap tudósítója, aki részt vett a hétfői rendezvényen, azt mondta: Balázs büszkén beszélt arról, hogy végre táborozhat, először látja a Balatont, és megtanítják úszni is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


