Nem káros a napi négy-öt csésze kávé?
A kávé meghosszabbíthatja a nők életét
Tovább élhetnek azok a nők, akik naponta négy-öt csésze kávét fogyasztanak, mint azok, akik nem kávéznak. A férfiakkal kapcsolatban ezt nem sikerült igazolni - írták spanyol kutatók az egyik legtekintélyesebb orvosi folyóiratban.
2008.06.21 19:53MTIA kávé és frissítő hatóanyaga, a koffein évszázadok óta viták kereszttűzében áll. Megjelentek hírek, hogy a gyakori kávézás fokozza a szív- és érrendszeri halálozást, szívritmuszavart okoz, sőt rosszindulatú daganatok kifejlődéséhez vezet. Madridban most hozták nyilvánosságra két, több évtizedes vizsgálat eredményeit.
Ezek az adatok megnyugtathatják mindazokat, akik ragaszkodnak a kávéivás szenvedélyéhez. Esther Lopez-Garcia és munkacsoportja egészségügyben dolgozók óriástanulmányainak eredményeit elemezték. A csaknem 70 ezer nő egészségét először 1980-ban mérték fel és akkor kérdezték meg először valamennyiüket, miképpen élnek, táplálkoznak és kávéznak. Ezt néhányévenként megismételték. Kiinduláskor valamennyi résztvevő egészségesnek bizonyult.
A férfiak száma 41 736 volt. Kávézási szokásaikat, életmódjukat, egészségi állapotukat először 1986-ban jegyezték föl és a hölgyekhez hasonlóan a vizsgálatokat 2-4 évente újra elvégezték. A kutatók azt vizsgálták, hogy az eltelt évtizedek alatt hányan haltak meg szív- és érrendszeri betegségben, rosszindulatú daganatban és akik meghaltak, életükben átlag hányszor emelték fel naponta a kávéscsészét.
Az adatokat módosították aszerint, hogy az elhunytak hány éves korukban fejezték be életüket, dohányoztak-e, vagy milyen, egyéb kockázati tényezőjük volt, például kövérség, magas vérnyomás vagy cukorbetegség. A kérdés az volt, hogy a kávéivás kapcsolatban van-e az érelmeszesedés vagy a rák kifejlődésével, mivel bizonyos, korábbi tanulmányok erre utaltak. A spanyol vizsgálat eredményei igen biztatóak. Lopez-Garcia doktornő és munkacsoportja úgy foglalta össze véleményét: nem bizonyítható, hogy a kávézás egyértelműen védő hatású a szívinfarktus vagy a rák ellen, de az kimondható, hogy ilyen jellegű ártalmas hatása nincsen.
A férfiak körében értékelhető védőhatást nem észleltek. Azok a nők viszont, akik naponta két-három csésze kávét ittak, 18 százalékkal ritkábban haltak meg a megfigyelési idő alatt, mint a nemkávézók. A bármilyen okból bekövetkező halál kockázata pedig 26 százalékkal volt kisebb, ha a hölgy minden nap négy-öt kávét fogyasztott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


