A kelet-európai zsidó népesség körében gyakoribb
Rákra figyelmeztet a vérelmaradás
Összefüggést találtak a korai menopauza és a mellrák mutáns génváltozata között.
2013.01.31 11:59MTI
A mell- és petefészekrákot okozó BRCA gének mutáns változatának hordozóinál évekkel korábban léphet fel a menopauza, mint más nőknél - derítette ki egy amerikai tanulmány.
A Cancer Journal című szaklapban közzétett vizsgálatukba a Kaliforniai Egyetem San Franciscó-i orvoskutató központjának szakemberei 382 olyan kaliforniai nőt vontak be, aki hordozzák a BRCA1 vagy a BRCA2 génmutációt, illetve 765 másikat, akiknél nem találták meg a gént, és természetes módon élték meg a változó kort, azaz nem távolították el petefészküket még a változó kor előtt.
A génmutáció hordozóinál 50 éves korban fejeződött be a menstruációs ciklus, míg a kontrollcsoportnál 53 éves korban. Az előbbieknél legkorábban 46 éves korában lépett fel a menopauza, különösen azoknál, akik erősen dohányoztak.
A szakemberek hangsúlyozzák, hogy további kutatások szükségesek eredményeik megerősítésére, és annak kiderítésére, hogy milyen hatásai lehetnek ennek a felfedezésnek.
Korábbi tanulmányok kimutatták, hogy a BRCA génmutációkat átlagosan 400 nőből egy hordozza, ám ennél gyakrabban fordul elő a kelet-európai zsidó népesség körében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:01 A katolikusok imádták - Trump szerint nincs miért bocsánatot kérnie a pápás AI-képből
- 8:00 Az USA Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta Trump transznemű katonákra vonatkozó tilalmát
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06