Ha nem is a tartalmáért...
Az olasz fiatalok a hagyományos könyvet szeretik
Az elektronikus helyett az olasz fiatalok többsége a papírra nyomtatott könyveket szereti, még ha nem is a tartalmukért.
2013.01.26 22:29MTIA megkérdezett, 18-24 év közötti olasz fiatalok hatvanöt százaléka azt mondta, hogy inkább a hagyományos könyvet választja, nem pedig az e-bookot. Döntésüket egyebek között azzal magyarázták, hogy a papírra nyomtatott könyvet "lapozni lehet, képek vannak benne, szép a papírja, és büszkélkedni is lehet vele".
A megkérdezettek harminc százaléka közölte, hogy fontosabbnak tartja a könyv külsejét és a papír minőségét, mint azt, amiről a mű szól. A Censis nevű társadalomkutató intézet szerint az eredmény azt jelzi, hogy a könyv a fiatal nemzedék számára is státuszszimbólum, amelyet "mutogatni lehet" a társadalmi identitás és az elismertség erősítése céljából: aki könyvet olvas vagy úgy csinál, okosabbnak tűnik.
A Censis megjegyezte, hogy az olasz családok 53,5 százaléka megőrzi a nagyszülőktől vagy szülőktől örökölt könyveket, anélkül azonban, hogy egyszer is beleolvasna. A könyv inkább vagyontárgynak, értéknek és műkincsnek számít, mint a családi ezüst vagy festmény.
Ezzel egy időben csökken az olvasó olaszok aránya: 2007-ben 59,4 százalék volt az évente legalább egy könyvet elolvasó olaszok aránya, tavalyra ez 49,7-re süllyedt. Az itáliai elektronikuskönyv-piac 2012-ben egy százalékkal emelkedett az előző évhez képest: több mint negyvenháromezer cím jelent meg 12,6 millió eurós forgalmat produkálva.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:04 Gál Péter: tavaly 1,7 millió hektoliter bort fogyasztottak Magyarországon
- 8:03 KSH: a bruttó átlagkereset 708.300 forint volt,
- 6:02 MVM: júliustól kizárólag elektronikus energiaszámlát kapnak a nem lakossági ügyfelek
- 20:59 Olasz bíróság: a migránsokat szállító civil hajóknak saját országukban kell kikötni
- 18:58 Számlagyárat lepleztek le a Budapesti Nagybani Piacon
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06