Jól tejel a Nobel-díj
Itt az ész nedűje?
A sok tejet és tejterméket fogyasztó nemzetek lakói között arányosan sokkal nagyobb a Nobel-díjasok száma - állítják a kutatók.
2013.01.19 17:47Konrád - ma.hu
Egy, a New England Journal of Medicine-ben tavaly megjelent tanulmány szerint, komoly összefüggés van egy nemzet csokoládéfogyasztási szokása és a Nobel-díjasok száma között. A tanulmány készítője szerint a csoki flavonoid-tartalma erősíti az agyat. Néhány kutató elgondolkozott ezen a megállapításon, és közben rájöttek, hogy a csokoládés igen gyakran keverik tejjel, tehát nem elképzelhetetlen, hogy a lakosság tej/tejtermék-fogyasztási szokása is szerepet játszik a Nobel-díjak elnyerésében.
Ezek után az Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezet 2007-es adataiból, 22 ország tejfogyasztási szokásait vizsgálták meg, majd összevetették a csokoládé-teória szerzőjétől szerzett információkkal. A kutatás végén jelentős összefüggést találtak.
A Nobel-díjasok aránya Svédországban a legnagyobb: minden tízmillió emberre jut 33 díjazott. Noha a Nobel bizottság tagjai is svédek, és mint tudjuk, minden szentnek maga felé hajlik a keze, az biztos, hogy a svédek fogyasztják a legtöbb tejterméket a világon, fejenként 340 kilogrammot minden évben.
A svájciak évente 300 kilót döntenek a gallér mögé, náluk 32 Nobel-díjas jut minden tízmillió lakosra. A skála másik végén Kína áll, ahol arányaiban a legkevesebb ember nyerte el a rangos díjat, ugyanakkor itt fogy a legkevesebb tejtermék évente, minden lakos csak 25 kilónyit fogyaszt a csípős csirke mellé. A magyarok egy évben 175 kilónyit fogyasztanak el, amihez képest elég sok díjazottunk van.
Vajon a tejfogyasztás az erős oktatási rendszer jele? Vagy a Nobel-díjasok tejjel ünnepelnek? Nem tudni, az viszont biztos, hogy a tejben sok a D-vitamin, ami jó hatással van az agyra, ezzel biológiai magyarázatot szolgáltatva a különös jelenségre. Tehát ha valaki szeretné elnyerni a díjat, érdemes sok tejet és csokoládét fogyasztania – a sok tanulás mellé.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06