Segíti az AIDS elleni küzdelmet
Januártól megalakul a Nemzeti HIV/AIDS Munkacsoport
A HIV-fertőzés, illetve AIDS-megbetegedés elleni küzdelem elősegítésére, szakmai irányításának fejlesztése érdekében az egészségügyért felelős miniszter tanácsadó szerveként január elsejével megalakul a Nemzeti HIV/AIDS Munkacsoport.
2012.12.30 16:13MTIBalog Zoltán emberierőforrás-miniszter erről szóló utasítása a Magyar Közlöny legfrissebb Hivatalos Értesítőjében jelent meg. A munkacsoport feladata a HIV-fertőzés és az AIDS-megbetegedés elleni küzdelem szakmai irányításának koordinálása lesz, különös tekintettel a magyarországi HIV/AIDS stratégia, illetve a cselekvési programok kidolgozására, s azok végrehajtására.
A munkacsoport többek között állást foglal a HIV/AIDS elleni küzdelem területén felmerülő valamennyi lényeges kérdésben, javaslatot tesz a HIV/AIDS elleni küzdelem egyes feladatainak rangsorolására, valamint a minisztérium hatáskörébe tartozó, rendelkezésre álló pénzügyi források felhasználására. A munkacsoport feladata lesz továbbá, hogy javaslatot tegyen a miniszternek a HIV-megelőzéssel, valamint a HIV/AIDS-gondozással, kezeléssel kapcsolatos szakmai irányelvek kidolgozására, valamint hogy elősegítse a lakosság HIV-fertőzéssel és AIDS-megbetegedéssel kapcsolatos ismereteinek bővítését, különös tekintettel a legveszélyeztetettebb társadalmi csoportokra.
A munkacsoport együttműködik az illetékes minisztériumokkal, az egészségügyi szakmai kollégium érintett tagozataival, az országos intézetekkel és más egészségügyi intézményekkel - különösen az Egyesített Szent István és Szent László Kórház-Rendelőintézettel -, továbbá a HIV/AIDS-prevenció, az egészségnevelés és az epidemiológia területén érintett illetékes kormányzati, társadalmi és civil szervezetekkel, valamint az érintett társadalmi rétegek képviselőivel.
Az utasítás értelmében a munkacsoport szükség szerint, de évente legalább egy ülést tart.
Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) adatai szerint Magyarországon 25 év alatt - 1987 és 2012 szeptember 30-a között - 333 ember halt meg AIDS következtében. Az idén szeptember 30-ig 33 új AIDS-megbetegedést regisztráltak az Országos Epidemiológiai Központban, és 166 új HIV-fertőzött került a nyilvántartásba - írta az ÁNTSZ, megjegyezve, hogy ezek az értékek meghaladják az elmúlt évben bejelentett fertőzöttek számát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


