Gyógyszerészi gondozás
Vérnyomást mérhetnek a patikákban
A közeljövőben elkészülhet a gyógyszerészi gondozás teljes körű szabályozása, amelyről már előrehaladott tárgyalásokat folytatott az Egészségügyi Minisztérium és a Magyar Gyógyszerészi Kamara - írta a szombati Népszava.
2008.06.07 12:31NépszavaKísérleti jelleggel egyelőre félezer patikában érhető el Magyarországon a gyógyszerészi gondozás, de a közeljövőben egyre több helyen találkozhatnak a betegek azzal, hogy igény szerint megmérik a vérnyomásukat, a vércukor- vagy a koleszterinszintjüket - olvasható a cikkben. A Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke szerint ugyanakkor ez csak egy része a patikák nyújtotta többletszolgáltatásnak.
A lapnak nyilatkozva Horváth Tamás nagyon fontosnak mondta azt is, hogy kollégái folyamatos együttműködést alakítsanak ki az emberekkel, ellenőrizve, hogy rendszeresen szedik-e az orvos által felírt és beállított gyógyszereket, hogy így is segítsék a terápia hatékonyságát. A gyógyszerészi gondozás - ahogy a Népszavának kifejtette - szerinte azt a "hézagot" tölti be, ami az orvostól való távozás utántól a gyógyulásig tart Az e szolgáltatást jelenleg nyújtó patikák még egy modellkísérlet résztvevőiként vállalták a pluszmunkát, amelyet ideiglenes engedéllyel végezhetnek - ez ugyan júliusban lejár, de meghosszabbítható.
A tervek szerint a közeljövőben minisztériumi rendeletben határoznák meg, milyen feltételekkel lehet gyógyszerészi gondozást nyújtani. Ez nem jelenti azt, hogy a szolgáltatás mind a 2.200 magyarországi patikában elérhető lesz, de a gyógyszertárak mindegyike lehetőséget kap majd erre a munkára - értesült a Népszava.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


