Alzheimer ellen
A dopamin javítja idős korban a hosszú távú memóriát
A boldogsághormonok egyike, a dopamin javítja idős embereknél a hosszú távú memóriát - állapították meg német kutatók.
2012.11.10 14:50MTIEmrah Düzel idegkutató vezetésével 65 és 75 év közötti emberek bevonásával zajlott a vizsgálat, amelyben a résztvevők egyik csoportjának a dopamin előanyagát adták, míg a másik csoport placebót kapott. Az ezt követő memóriateszteken a kezelt csoport tagjai jobban teljesítettek, mint a kontrollcsoport tagjai.
A Journal of Neuroscience című szakfolyóiratban ismertetett tanulmány új betekintést enged abba, hogy miként jönnek létre a hosszan tartó emlékek, és segít következtetéseket levonni azzal kapcsolatban is, hogy miért halványulnak el gyorsuló ütemben az Alzheimer-kóros emberek emlékei.
A dopamin sokarcú neurotranszmitter, idegi ingerületátvivő anyag. Részt vesz az idegsejtek egymás közötti, valamint az idegsejtek és az izomsejtek közti kommunikációban is. Düzel a University College London munkatársaival együttműködve elsőként igazolta, hogy a dopaminnak speciális szerepe van a hosszú távú memória formálódásában.
"Vizsgálataink először igazolták, hogy a dopaminnak hatása van az epizódszerű memóriára. Ez a hosszú távú memóriának azon része, amely lehetővé teszi, hogy az egyes eseményeket felidézzük" - idézte Düzelt a Science Daily című ismeretterjesztő portál.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


