Megelőzés!
Évtizedekkel a tünetek előtt detektálható az Alzheimer-kór
Amerikai kutatók az Alzheimer-kór olyan korai jeleit azonosították, amelyek már évtizedekkel az első észlelhető tünetek felbukkanása előtt jelzik az agyi eltéréseket.
2012.11.07 21:57MTI
A Lancet Neurology című szakfolyóiratban ismertetett tanulmányban olyan emberek agyát térképezték fel, akik hordozzák az Alzheimer-kór korai, 40 éves kor körüli megjelenéséhez köthető gént, és ezeket a képeket összehasonlították olyan emberek agyáról készült felvételekkel, akiknél nem volt várható a családi halmozódású Alzheimer-változat megjelenése.
Korábban is feltételezték, hogy az Alzheimer-kór hamarabb kezd kialakulni az agyban, mint amikor első tünetei megjelennek, egyes agyterületeken az agysejtek száma ekkorra vélhetően akár 20 százalékkal is lecsökken a sejtpusztulás miatt.
Az arizonai Banner Alzheimer Intézet kutatói húsz olyan, 18 és 26 év közötti ember agyát szkennelték, akik hordozzák a korai megjelenésű Alzheimer-kórhoz köthető génmutációt, amelynek jelenlétében csaknem mindig felbukkan 40 éves kor körül a betegség, valamint huszonnégy olyan kortársuk agyát, akiknél nincs jelen a mutáns gén.
"Megállapításaink azt sugallják, hogy az agyi változások megkezdődnek sok évvel az Alzheimer-kór klinikai megjelenése előtt" - idézte Eric Reimant, a kutatás egyik résztvevőjét a BBC.
A szakemberek azt remélik, hogy az érintettek korai diagnózisával hatékonyabb kezelésre nyílik lehetőség.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


