Egészséges ivóvízzel látnak el
Tiszta vizet öntenek öt Szolnok megyei település poharába
Öt Szolnok megyei településen ötezer ember jut majd tisztább, egészségesebb ivóvízhez az Új Széchenyi Terv keretében elindult ivóvízminőség-javító program keretében.
2012.09.28 16:00MTINagykörű mellett Csataszög, Hunyadfalva, Kőtelek és Tiszasüly közösen valósítja meg a tervet, amihez a települések alkotta társulás 560 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert az Európai Uniótól.
Veres Nándor, az egyik érintett helység, Nagykörű polgármestere szerint a 673 millió forint összköltségű beruházás kivitelezése 2013 tavaszán indulhat meg, befejezése 2014-ben várható.
A projekt által érintett Tisza-menti településeken régi gond a nem megfelelő minőségű ivóvíz, a szolgáltatott vízben rendszeresen a határértéket meghaladó arzén, ammónium, vas és mangán értékeket mérnek. Ezek egyaránt jelentenek egészségügyi és esztétikai problémát. A projekt célja, hogy a jövőben a jelenlegi, korszerűtlen vízkezelési technológia felszámolásával megfelelő paraméterekkel rendelkező ivóvíz előállítására legyenek képesek a helyi vízművek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06