A nyugati kultúra hátrányai?
Szívbetegség és gutaütés - A leggyakoribb halálokok
Az Egészségügyi Világszervezet által kiadott legújabb haláloki lista élmezőnyébe kerültek a krónikus betegségek - Ezek között szerepelnek a szívbetegségek és a stroke (gutaütés), melyek a nyugati kultúrával járnak együtt.
2008.05.23 13:30medipress.huJelentős változás következett be: a fertőző betegségek (pl. AIDS, tuberkulózis, sárgaláz) korábban a halálozási okok között elsők voltak, de ma már a krónikus betegségek vezetik a listát, ez a tendencia előreláthatólag 2030-ig folytatódni fog.
„Egyre több olyan ország van, ahol a legfőbb halálokok nem a fertőző, hanem a szív- és érrendszeri betegségek”- nyilatkozta Ties Borma, a WHO egészségügyi statisztikai osztályának igazgatója.
„A nem-fertőző betegségek aránya a mortalitásban jelentős mértékben nőni fog a közepes és alacsony jövedelmű országokban, a következő 25 év során” -írta a jelentés.
A halált okozó betegségek között 30 százalékban a rák, a szív- és érrendszeri megbetegedések és a közlekedési balesetek fognak szerepelni, 2030-ra.A WHO A Világ Egészségügyi Statisztikája c. kiadványát 2008-ban 193 tagországának adatai alapján állította össze.
A kiadványban szerepelnek gyermekek és felnőttek halálozási arányai, a halálhoz vezető betegségek, és a fontos rizikótényezők, mint a dohányzás és alkoholfogyasztás gyakorisága.
Margaret Chan, a WHO vezetője a WHO éves gyűlésén beszédében kiemelte a nem-fertőző betegségek egyre nagyobb térhódítását a halálokok között. A cukorbetegség és az asztma aránya emelkedik szerte a világban.
Még az alacsony jövedelmű országokban is megdöbbentően magas arányban fordul elő elhízás, egyre többször már gyermekkorban elkezdődik.
A dohányzás az egyetlen a legjelentősebb halálhoz vezető tényezők között, mely elkerülhető lenne. A dohányzók 30-50 százalékának a halálához vezet. Hozzájárul a szív- és érrendszeri betegségek, a stroke, a tüdőbetegségek kialakulásához.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 5:06 Új kiállítással bővül a Hungexpo kínálata
- 4:05 NAK: megalakult a 'mentes' termékek munkacsoportja
- 3:05 Továbbra is népszerű, de átalakult a borravaló intézménye egy felmérés szerint
- 2:04 MOHU átadta az első új hulladékudvarát Esztergomban
- 1:03 Az Európai Bizottság tájékoztatást kér az X közösségi platformtól a tartalommoderációs források csökkentéséről
- 0:03 Robert Downey Jr. szeptemberben debütál a Broadwayn
- 23:02 Nébih: inváziós halfajok telepítését akadályozta meg az Állami Halőri Szolgálat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06