Az agyi aneurizma súlyos probléma
Kitüremkedő artéria miatt halált okozhat a korai menopauza?
A korai menopauza az agyi aneurizma fokozott kockázatát vonja maga után - állapította meg egy új kutatás.
2012.06.13 08:15ma.huA korai menopauza összefüggésbe hozható az agyi aneurizma fokozott kockázatával egy új kutatás szerint.
A Chicagói Rush egyetem egészségügyi központjának kutatói 76 menopauza után levő nőt vizsgált, akik agyi aneurizma miatt szenvedtek. Ez az állapot egy agyi artéria kóros kitüremkedésével jár. Az aneurizmák súlyosak, ha ugyanis megrepednek vagy szivárogni kezdenek, az stroke-hoz, vagy halálhoz vezet.
A kutatók kiderítették, hogy az aneurizmával küzdő nők 26 százalékánál már 40-es éveiben jelentkezett a menopauza, összehasonlítva a kontrollcsoport 19 százalékával, akiknek nem volt aneurizmája.

Minden négy éves növekedés az életkorban, amelyben egy nő a menopauza időszakán ment keresztül, 21 százalékkal csökkentette az aneurizma kialakulásának kockázatát.
Bár a tanulmány összefüggést talált a korai menopauza és az agyi aneurizma között, a kutatók szerint ez még nem bizonyítja, hogy a változókor korai jelentkezése okozza a problémát.
Ezen túlmenően a vizsgálat retrospektív volt, vagyis olyan nőkkel kezdték, akiknek van aneurizmája, és visszatekintettek a kockázati tényezőkre, amelyek befolyásolhatták a rizikót.
A kutatás során megkérdezték a résztvevőket egészségi hátterükről, beleértve, hogy volt-e magas vérnyomásuk, diabéteszük, pajzsmirigy-alulműködések, magas koleszterinszintjük, ami mind növelné a stroke kockázatát.
Afelől is kikérdezték őket, hány terhességük volt, mikor kezdődött a menstruációjuk, hogy meghatározzák, mennyi ösztrogénnek voltak kitéve életük során.
Kiderült, hogy valamennyi csoportban ugyanaz volt az átlagos életkor, amikor a menopauza kezdődött. Ám ha egy nő élete későbbi szakaszában ment keresztül rajta, és hormonpótló terápián esett át, az csökkentette az aneurizma kockázatát.
A dohányzás a jelek szerint nem érintette az aneurizma kockázatot, az alkoholfogyasztás a rizikót kissé emelte.
A kutatók elmondták: az ösztrogén alacsony szintje, amely a korai menopauzával függ össze, talán magyarázhatja az aneutizma kockázatának növekedését.
A tanulmányt a Journal of NeuroInterventional Surgery közölte.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06