A fiatalok isznak és drogoznak a jobb szexért!
Megdöbbentő felmérés! Jobb lesz a szex az alkoholtól?
A tinédzserek és fiatal felnőttek Európa-szerte isznak és drogoznak a szexuális stratégiájuk részeként - derült ki egy felmérésből.
2008.05.15 18:30medipressA BioMe Central folyóiratában, a BMC Public Healthben jelentek meg a felémérés eredményei, mely szerint a 16-35 éves férfiak egyharmada ill, a nők egynegyede alkoholt fogyaszt azért, hogy könnyebben szerezzen partnert; a kokaint, az ecstasyt és a cannabist viszont potencianövelőnek használják, vagy az aktus meghosszabbítására.
1300 embert kérdeztek ki névtelen kérdőívek segítségével a 16-35 éves, rendszeresen szórakozni járó fiatalok körében. Szinte az összes megkérdezett fogyasztott már alkoholt, a legtöbbük 14-15 éves korában kezdte. Háromnegyedük próbálta már a cannabist, míg 30 %-uk legalább egyszer fogyasztott ecstasyt vagy kokaint.
A tapasztalt szexuális „előnyök” ellenére az alkoholos és drogos befolyásoltságot szoros összefüggésbe hozták a felelőtlen viselkedéssel és a szexuális kapcsolat megbánásával. Azok, akik a felmérést megelőző négy hétben leitták magukat, nagyobb valószínűséggel 5 vagy még annál is több alkalmi kapcsolatot létesítettek, nem védekeztek, vagy megbánták tettüket.
A kábítószerek használata is hasonló következményekkel járt. „Az elmúlt évtizedekben a drogfogyasztás és a lerészegedés szokássá vált az európai éjszakai életben.” – állítja a szerző, Mark Bellis, a liverpooli John Moores Egyetem munkatársa. „Több millió európai fiatal drogozik és iszik, mely befolyásolja a szexuális döntéseiket, és gyakrabban mennek bele nem biztonságos szexuális aktusokba. A negatív következmények ellenére azt tapasztaltuk, hogy sokan mégis szándékosan szedik e szereket, hogy különleges szexuális élményekben lehessen részük.”
A 16 éven aluliak is könnyebben keveredtek szexuális kalandokba, ha alkoholt vagy ajzószereket használtak, a lányok négyszer gyakrabban, mint a fiúk. „Ezen szerek fogyasztásához kapcsolódó szexuális tevékenység nem csak véletlenszerű, gyakran maga a szex motiválja a fogyasztásukat.” – állítja a társszerző, Amador Calafat pszichiáter.
„A szexuális felvilágosítás és megelőző programok leggyakrabban az alkohol-és kábítószerellenes programoktól elkülönülten zajlanak. Ennek ellenére a fiatalok általában ugyanahhoz a szociális élményhez kötik mindkettőt.”
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


