Nem hizlal, de ölhet
Szívrohamot okozhatnak a diétás üdítők
A diétás szénsavas italok jót tesznek a derékvonalunknak, ám azok, akik naponta fogyasztják ezeket, nagyobb kockázattal kapnak szívrohamot vagy szélütést egy új amerikai tanulmány eredménye szerint.
2012.02.20 09:50MTINoha a Journal of General Internal Medicine című orvosi folyóiratban közzétett kutatás azt mutatta, hogy azok az idősebb emberek, akik minden nap ittak diétás üdítőt, 44 százalékkal nagyobb valószínűséggel szenvedtek el szívrohamot, az eredmény nem azt bizonyítja, hogy ezért feltétlenül a cukormentes ital tehető felelőssé. Mint Hannah Gardener kutatásvezető hangsúlyozta, más dolgok is lehetnek, amelyek a diétás üdítők kedvelőinél közösek, és magyarázzák az összefüggést.
"Amit láttunk, az egy összefüggés volt. Ezek az emberek általában egészségtelenebb szokásokat követnek" - magyarázta Gardener, aki a Miami Egyetem Miller Orvosi Iskolájának kutatója. A diétás üdítők fogyasztói általában nagyobb testsúlyúak voltak, magasabb volt a vérnyomásuk és koleszterinszintjük, valamint gyakrabban voltak cukorbetegek.
A követéses vizsgálatba 2564 New Yorkban élő felnőttet vontak be, akik a tíz évig tartó tanulmány kezdetén legalább 69 évesek voltak. A követés tíz éve alatt 591 férfi és nő kapott szívrohamot, szélütést vagy halt meg szív- és érrendszeri okokból. Az eredmények értékelésekor kiderült, hogy a napi rendszerességgel diétás üdítőt fogyasztó embereknél 44 százalékkal gyakrabban fordultak elő ezek az esetek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:14 Szudán megerősítette, hogy orosz haditengerészeti bázis jöhet létre a területén
- 20:13 Több kiskorú fiút akart rávenni szexuális szolgáltatásra egy férfi, vádat emeltek ellene
- 18:11 Szijjártó Péter: idén ősszel megindul a sorozatgyártás a BMW debreceni gyárában
- 16:08 Meghívta Moszkvába Donald Trumpot Vlagyimir Putyin
- 14:06 Meteorológia: csütörtökön is készülni kell ónos esőre
- 12:58 Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték a férfit, aki megfojtotta rokona kutyáját
- 10:10 Kuncsaftjaikat kirabló örömlányokat ítélt 10 évre a bíróság
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06