Egy génváltozat okozza a betegséget?
Mutáns "karmester" gén felel a szaporítószervek rákjáért
Kanadai kutatók felfedezték, hogy egy gyakori génváltozat kapcsolatba hozható a szaporítószervek bizonyos ráktípusaival - a megállapítás a betegség kezelésének új megközelítését hozhatja.
2011.12.22 20:20MTIA petefészek, a méh és a here rákjának hátterében is a DICER jelű gén mutációja áll - közölték eredményüket a kutatók a New England Journal of Medicine című orvosi folyóiratban.
A DICER-gént már évek óta ismerik a tudósok, ám pontos szerepe a tumorsejtek növekedésében tisztázatlan volt.

Most kiderült, hogy amikor a DICER mutálódik, akkor megváltozik a funkciója is, mégpedig úgy, hogy közvetlenül részt vesz a rák kialakulásában.
Mint Gregg Morin, a kanadai (Brit Kolumbia-i) Michael Smith Genomtudományi Központ kutatója elmondta, ez nem a szokásos ki- és bekapcsoló jellegű szerep, hanem egyfajta karmesternek tekinthető a mutáns gén, amely a normális sejtek viselkedése és fejlődése szempontjából kritikus funkciókat dirigálja.
A továbbiakban más ráktípusoknál is elemzik a DICER génmódosulatának szerepét, és azt is meg kívánják vizsgálni, hogy milyen változtatásokat lehet elérni a mutáns génben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


