Első a felvilágosultság két ásziai iskolában
Iskolában tanulják a szexet, a szaporodás a cél
Iskolai keretek között oktatják az ismerkedést, a flörtölést, a szerelmet, a jó párkapcsolat csínját-bínját Szingapúron, ráadásul állami kezdeményezésre. A cél, hogy megálljon a népfogyatkozás.
2008.04.21 13:21MTIA találkatan mellett szerelmes dalok, romantikus filmek elemzése, internetes csevegési fortélyok is szerepelnek, továbbá a kéz a kézben sétálgatás optimális kivitelezése, a szex, a családi élet fontossága.
Egyelőre csak két műszaki középiskolában vezették be a "pásztoróra órát", de a tantárgynak akkora sikere van, hogy az eddigi egyetlen tanár mellé továbbit kellett kiképezni.
A tanerőt amúgy a kormány párközvetítő hivatala küldte az iskolákba. Az ügynökség eddig már 33 ezer embert házasított meg. A szingapúri kormány évek óta szorgalmazza különösen az iskolázott fiatalok gyerekvállalását egyebek közt adókedvezménnyel, szülési pénzzel és hogy ne helyezzék karrierjüket a családalapítás elé.
Ennek ellenére a népesség öregszik, a születések száma pedig nemigen emelkedik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


