Prosztatájukba ültetik be a tumort
A testmozgás rossz hatással van a prosztata rákra?
Amerikai kutatók új tanulmánya megmutatta, hogy azoknál a kísérleti egereknél akiket rendszeresen tornáztattak, a prosztata tumor sokkal gyorsabb növekedést mutatott, mint azoknál, akik nem végeztek rendszeres testmozgást. Ez az eredmény arra enged következtetni, hogy a tornagyakorlatok növelhetik a véráramlást a tumorban.
2008.04.18 10:03medipress.hu“A kísérltünk eredményei lehetővé tehetik, hogy a jövőben jobban és hatékonyabban kezelhessük a prosztata rákban, és más rákban szenvedő betegeket.” – mondta Lee Jones, a kutatás vezetője, és az amerikai Duke Egyetem professzora. A kutatás során, 50 egér lágyékába ültették be a prosztata tumort, majd egyik felüket olyan ketrecbe tették, ahol volt egy kerék, amiben kedvükre futhattak, másik felüket pedig olyanba, amiben nem volt.
Mindegyikük ugyanazt ette. A sportoló egerek naponta megközelítőleg fél km-et futottak minden nap. Jones elmondta: “Azoknál az egereknél, akik mozoghattak, kétszer olyan gyors prosztata tumor nöekedést figyeltünk meg, mint azoknál akiknek nem volt meg a lehetőségük a mozgásra.” Az alacsony véráramlás elérése a tumorban talán segítene a kezelésben, és így a kemoterápiás sugárzást is jobban meg lehetne osztani.
A tudósok most egy megerősítő kutatást folytatnak szitén egereken, akiknek már közvetlenül a prosztatájukba ültetik be a tumort, így érve el egy jobb szimulációját az emberi prosztata ráknak. A kutatók egyelőre óva intik a férfiakat attól, hogy abbahagyják a testmozgást azért, mert attól félnek, hogy kialakul, vagy rosszabodik prosztata rákjuk.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


