Évente 1700 agydaganatos beteg
Kit fenyegethet agydaganat?
Az elsődleges agydaganatok a leggyakrabban előforduló szolíd (szilárd, kemény, tömött) daganattípusok gyermek- és fiatal felnőtt korban, a gyerekek körében pedig a leukémia után összességében a második leggyakoribb ráktípus, ugyanakkor gyakorlatilag bármely életkorban előfordulhat.
2008.04.14 13:44rakgyogyitas.huA betegség mind a férfiakban, mind a nőkben kialakulhat, igaz az egyes altípusok más-más gyakorisággal fordulhatnak elő az egyik vagy a másik nemben. Évente Magyarországon körülbelül 1700 betegnél diagnosztizálnak elsődleges rosszindulatú agydaganatot, az áttétes agytumorok száma ennél jelentősen több.
Egyértelműen ma még nem lehet arról állást foglalni, hogy mi okozhat agydaganatot. A gyermekkori előfordulás örökletes tényezőket is feltételez a háttérben, ám összességében csak az eseteknek egy kis hányadában mutatták ki, hogy összefüggés lehet a családban korábban előfordult agydaganat és az aktuális betegség között.
A kutatások több kockázati tényezőt is felvetnek úgy mint egyes vegyszerekkel (pl. a PVC-gyártásnál használt vinilklorid, oldószerek, formaldehid) való tartós munkahelyi kapcsolat vagy a koponya – különösen gyermekkori – röntgenbesugárzása.
A koponyasérülések a jelenlegi ismeretek szerint nem növelik az agydaganatok kockázatát. Időről-időre felmerülő kérdés a mobiltelefonok és az adótornyok esetleges hosszú távú káros hatása, ám egyértelmű bizonyítékok mind a mai napig nem láttak napvilágot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


