Az évekkel az érzékelés is megváltozik
Miért nem veszik észre az idősek, ami az orruk előtt van?
Sajnos idősek esetében különösen igaz a mondás, hogy nem látják a fától az erdőt. Ez a jelenség arra utal, hogy a nagyobb struktúrák átlátásának képessége az évek múlásával jelentősen lelassul.
2011.07.30 15:00medipress.huA Cortex című szaklap július-augusztusi számában megjelent tanulmány szerint ezek a korral járó változások szoros összefüggésbe hozhatók az úgy nevezett Gestalt érzékeléssel.
Markus Staudinger, Gereon R. Fink, Clare E. Mackey és Silke Lux kutatók a vizuális globális és lokális érzékelés működését vizsgálták meg idős és fiatal önkéntesek segítségével. Ezt összevetették az úgy nevezett Gestalt érzékelés működésével, ami a tárgyak rész-egész relációinak érzékelését jelenti.

A várakozásoknak megfelelően az idősebbek nehezebben vették észre a nagyobb tárgyakat, valamint gondot okozott nekik a Gestalt Jótékony Folytatólagosság elve is - ami alapján agyunk a folyamatos formákat részesíti előnyben.
A résztvevőknek egy csoport betűt mutattak, amelyek szintén betű alakban voltak elrendezve. Az önkénteseknek el kellett dönteniük, hogy a betűk lokális vagy globális szinten tűnnek fel.
A későbbi feladatok során a kisebb betűk egyre kisebbek lettek, így a nagyobb betűk egyre észrevehetőbbek voltak, legalábbis a fiatalok számára.
Az idősebbek esetében a kisbetűk számainak variálása nem segítette a nagyobb betű észlelését. Ezek az eredmények bizonyítják, hogy az évek múlásával érzékelésünk is megváltozik és hogy a Gestalt érzékelés változásai az öregedés természetes velejárói.
Ezen kívül az eredmények segíthetnek megérteni, hogy a vizuális érzékelés különböző aspektusai miért változnak meg idősebbek esetében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06