A kormány megbecsüli az államtitkár asszonyt
Hoffmann Rózsa körül soha nem fogy el a levegő?
Lázár János, a Fidesz országgyűlési frakciójának vezetője kijelentette: Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár az egyik legmegbecsültebb tagja a kormányzatnak.
2011.06.21 08:52MTI"Államtitkár asszony az egyik legmegbecsültebb tagja a kormányzatnak, a Fidesz-frakció tiszteli, becsüli az ő eddigi, több évtizedes pedagógusi pályafutását, és támogatja a programját és elképzeléseit" - fogalmazott Lázár János.
A frakcióvezető véleménye szerint "aki mögött a miniszterelnök ott áll, a körül soha nem fogy el a levegő".
Egy hírportál hétfőn írt arról, hogy kilátásba helyezte lemondását a miniszterelnöknél Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának oktatási államtitkára, aki levelében azt is összefoglalta, milyen okok vezettek döntéséhez.
A hírportál úgy értesült, hogy a kereszténydemokrata Hoffmann Rózsa jelezte, nem érez elég támogatottságot munkája folytatásához. Az oktatási államtitkárság megerősítette, hogy az államtitkár felajánlotta lemondását Orbán Viktornak.
A miniszterelnök szóvivője hétfő délután azt közölte: az oktatási államtitkárt Hoffmann Rózsának hívják, és "így fog ez maradni még hosszú időn keresztül".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06