A schwechati repülőtéren kapták el
Elcsípték Jakubinyit: egy ideig biztosan nem korrumpál
Balogh Zoltán, a Budapesti Katonai Ügyészség szóvivője azt mondta: Ausztriában, a schwechati repülőtéren sikerült elfogniuk a rendőröknek egy magyar állampolgárt, aki ellen vesztegetés bűntettének gyanúja miatt adtak ki nemzetközi elfogatóparancsot.
2011.06.16 11:25MTIEgy napilap csütörtöki számában azt írta, hogy őrizetbe vette az osztrák rendőrség Jakubinyi Róbertet, aki a gyanú szerint oroszok strómanjaként vásárolt, majd játszott idegen kézre több milliárd forint értékű Mol-részvényt.
Balogh Zoltán elmondta, hogy a nemzetközi elfogatóparancsot a Fővárosi Bíróság katonai tanácsa adta ki a Budapesti Katonai Ügyészség indítványára. A nyomozás június 8-án kezdődött, és előreláthatólag még hónapokig tart.
A szóvivő közölte, hogy mivel a nyomozás még csak most indult az ügyben, egyelőre nem áll módjában bővebb információt adni.
A napilap úgy tudja, hogy a férfit - aki csak rövid időre utazott Ausztriába, és vissza akart térni thaiföldi búvóhelyére - katonai ügyészség hallgatja ki.
A cikk szerint a katonai elfogatóparancs azt jelenti, hogy Jakubinyi Róbert valamelyik rendvédelmi szerv tagjaként követhetett el törvénysértést, vagy olyan személlyel együtt gyanúsítható, akivel szemben katonai nyomozóhatóság járhat el.
A lap úgy tudja, hogy Jakubinyi kapcsolatban állt Földesi-Szabó Lászlóval, az Egy-Másért alapítvány kuratóriumának elnökével, akit nemrégiben fogott el a rendőrség, miután megszökött az adócsalási ügyben folyó bírósági tárgyalásáról.
A napilap szerint a két ember közös múltja akkor kezdődött, amikor Földesi-Szabó László mint rendőrnyomozó éppen azt a Merkantil Banknál feltárt részvénycsalási ügyet vizsgálta, amelyben a most elfogott férfi a kilencvenes évek elején gyanúsítottként szerepelt.
Jakubinyi Róbertet Göncz Árpád elnöki kegyelemben részesítette, így a 300 millió forintos ügy elítéltjének nem kellett börtönbe vonulnia - olvasható.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


