Új pályázatot kell kiírni a beszerzésre
Metrókocsik: honnan lesz hétszáz?
A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) közölte: új pályázatot kell kiírnia a fővárosnak a metrókocsik beszerzésére.
2011.06.16 08:16MTIA következő 10-15 évben mintegy 700 metrókocsira van szükség.
A közlemény szerint a metrókocsik gyártójával, a francia Alstommal kapcsolatban felmerült problémák és késedelmek miatt váltani szükséges, új, a korábbitól eltérő tartalmú beszerzést kell lefolytatni.
Az egyesület álláspontja, hogy az új kiírásban figyelembe kell venni az elhatározott fejlesztések miatti műszaki változtatásokat. Így a 2-es metró vonalára olyan szerelvényeket kell vásárolni, amelyek - a tervezett gödöllői HÉV-vel való összekötés miatt - a felszínen felső áramszedőt használva is képesek üzemelni.
A 4-es metró esetében felül kell vizsgálni az automata üzemet annak többletköltsége, bevezetésének és üzemeltetésének problematikussága miatt - tették hozzá.
Alapvetően felülvizsgálatra szorul a beszerzendő mennyiség, hiszen például a 3-as metró járműparkjának harmada is azonnali cserére szorul, az újabbak is legkésőbb tíz éven belül erre a sorsra fognak jutni.
A HÉV-ek járműcseréje is aktuális, mivel a vonatok átlagéletkora mára minden vonalon meghaladta a 30 évet, minden negyedik kocsi pedig hamarosan 40 évesnél is idősebb lesz. Ezért célszerű olyan járműcsaládot kiválasztani, amely az elkövetkezendő években az összes metró- és HÉV-vonalon is megoldja a járműgondokat.
A szervezet szerint az elkövetkezendő 10-15 évben mintegy 700 metrókocsit kell beszerezni. Ebből 110 a 2-es, 240 a 3-as, 60 a 4-es metróra és csaknem 300 a - tervek szerint metróvá átépülő - HÉV-ekre kerülne.
A VEKE úgy látja, hogy Magyarországnak kifejezetten érdeke, hogy a készülő járművekben magas legyen a hazai részhányad, hogy a fejlesztésben és a gyártási folyamatban magyar mérnökök és magyar munkaerő is meghatározó szerepet kapjon. Ezáltal a kocsik vételárának jelentős része adók és járulékok formájában visszakerül az államháztartásba, és a háttéripar is megerősödhet - tették hozzá.
Az egyesület több lépcsőben, akár licencvásárlással is egybekötve tartja elképzelhetőnek ezt a folyamatot.
A VEKE civil egyesület, közlekedésfejlesztési munkacsoportja közlekedési rendszerekkel, stratégiákkal, a közösségi közlekedési hálózatok fejlesztésével és átszervezésével, beruházásokkal és hatásaikkal, valamint a közlekedés üzemvitelével kapcsolatos témákkal foglalkozik.
A szervezet figyelemmel kíséri a vidéki városok és vonzáskörzeteik közlekedési helyzetét is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


