Hetente bejelentkezik valaki valamilyen feladatért
Budapesti metróprobláma: egy belgyógyász oldaná meg legeredetibb módon?
Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármester Pesti Imre fővárosi kormánymegbízottnak az önkormányzati hatáskörök tervezett átrendezésére vonatkozó bejelentésére utalva közölte: hetente bejelentkezik valaki valamilyen fővárosi feladatért.
2011.05.27 13:47MTIA főpolgármester Pesti Imre koncepciójára reagálva ironikusan azt mondta: "a budapesti közlekedési problémákat, inkluzíve metróprobléma a legeredetibb módon egy belgyógyász tudná megoldani".
Úgy fogalmazott: "nyugodtan vigye a kormányzati hivatal a BKV-t adósságostól, metróstól", csak az lesz a probléma - tette hozzá -, hogy nemrég mentek el a Városházáról "a Sétapálca Bejárató Kisszövetkezet tagjai, akik azt mondták, nekik is van egy koncepciójuk, mert nekik is van annyi közük a közlekedéshez, mint egy belgyógyásznak".
A főpolgármester hangsúlyozta: nagyjából ez a véleménye erről a koncepcióról.
(Az orvos végzettségű, belgyógyász) Pesti Imre kormánymegbízott egy sajtóbeszélgetésen jelentette be, hogy a főváros kormányhivatala is komoly szerepet kaphat az új budapesti önkormányzati-közigazgatási rendszerben.
Elmondta, hogy a szakmai háttéranyagban megfogalmazott elképzeléseik szerint lesznek olyan, jelenleg önkormányzati hatáskörébe tartozó feladatok, amelyek a kormányhivatalhoz kerülnek. Ezek között említette példaként a közlekedést, amely, mint mondta, "túlnő" a fővároson, hiszen például a BKV az agglomerációból érkezőket is kiszolgálja, ezért "egységes szervezést" igényel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


