Az NGM szerint nem puhult fel
Kemény maradt a Széll Kálmán Terv
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint teljesen megfelel a Széll Kálmán Tervben elvárt megtakarításnak az a törvényjavaslat, amely hat hónapban maximálná az álláskeresési járadék folyósításának időtartamát, és teljesíti azt az elvárást is, hogy az álláskeresési járadék időtartama átlagosan három hónap alá csökkenjen.
2011.06.14 17:25MTIA minisztérium azt követően tájékoztatott erről, hogy Pintér Sándor belügyminiszter múlt pénteken benyújtotta az Országgyűlésnek a közfoglalkoztatáshoz kapcsolódó módosító indítványát, amely az álláskeresési járadék folyósítását 180 napban maximálná. A kormány eredeti terve szerint a jelenlegi 270-ről 90 napra csökkentették volna a folyósítás maximális hosszát.
A tárca keddi közleménye szerint a kitűzött céloknak nem mond ellent - sem költségvetési oldalról, sem az ellátás paraméterei szempontjából - az, hogy azok, akik hosszú ideig, - legalább öt évig - folyamatosan legálisan dolgoztak, hosszabb ellátási időre legyenek jogosultak, mint azok, akik mindössze néhány hónap foglalkoztatás után veszítik el az állásukat.
A javaslat ezáltal összességében a munka becsületének visszaállítását, a legális munkavégzésre ösztönzést is szolgálja - hangsúlyozza a minisztérium.
A belügyminiszter javaslata szerint az álláskeresési járadék összegének felső határa a kötelező legkisebb munkabér 120 százaléka helyett a kötelező legkisebb munkabérnek megfelelő összeg lesz. Az indoklás szerint ennek a megoldásnak az az előnye, hogy jobban igazodik az álláskeresési ellátó rendszer eredeti céljához, miszerint a munkahelyüket önhibájukon kívül elvesztett munkavállalók számára biztosít ellátást addig, amíg munkát nem találnak.
Miután a munkavállaló munkaerő-piaci járulékot fizet, ezért jobban különbséget tesz a munkavállalók között abból a szempontból, hogy mennyi jogosultsági idővel rendelkeznek. A minimális jogosultsági idő mértékének felemelése pedig ösztönöz arra, hogy az álláskereső maga is részt vegyen a munkahelykeresésben - olvasható a javaslat indoklásában.
Pintér Sándor módosító javaslata szerint részben megszűnik az álláskeresési segély is, így a jövőben csak azok lesznek jogosultak ilyen ellátásra, akik az öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőző öt évben váltak álláskeresővé.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


