Eredménytelenül zárultak a tárgyalások
Nincs előrelépés: demonstrálni fognak rendvédelmisek
Szakszervezeti vezetők a Parlamentben tartott, valamivel több mint egyórás megbeszélés után azt mondták: újabb demonstrációra készülnek a rendészeti szakszervezetek, miután a keddi, a miniszterelnökkel folytatott tárgyaláson sem sikerült megegyezniük a feleknek.
2011.06.07 11:32MTIPongó Géza, a Független Rendőr Szakszervezet (FRSZ) és Bárdos Judit, a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezetének (BRDSZ) vezetője is azt mondta az Országház előtt várakozó újságíróknak: nem tudják elfogadni a kormány álláspontját a nyugdíjrendszer átalakítása ügyében. A szakszervezetek egyike sem fogadta el a kormány álláspontját, ezért demonstrációkra készülnek - tették hozzá.
Az FRSZ elnöke elmondta, hogy a következő napokban döntenek a nyomásgyakorlás további lehetőségeiről. Mint hozzátette: a tárgyalások eredménytelenül zárultak, de ígéretet kaptak Orbán Viktortól arra, hogy a hétfőn elfogadott alkotmánymódosításhoz kapcsolódó törvényi változások, valamint az új életpálya-modell kidolgozásába bevonják őket.
Pongó Géza szerint valószínűleg az érdekképviseleti konföderációs kapcsolatokon keresztül, a "civil társadalom" szakszervezeteivel közösen gyakorolnak nyomást. Lesznek sztrájkok és tüntetések is, ám a rendőrség és a rendvédelmi szervek nem sztrájkolhatnak - fűzte hozzá.
A BRDSZ elnöke is megerősítette, hogy nem fogadták el a kormány javaslatait. Bárdos Judit, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának alelnökeként bejelentette, hogy részt vesznek a jövő hétre tervezett konföderációs demonstrációkon. Bárdos Judit megerősítette, hogy az öt szakszervezeti tömörülés közös demonstrációja várhatóan jövő hét csütörtökön lesz.
Powell Pál, a Rendvédelmi Szervek Érdekegyeztető Fóruma (RÉF) munkavállalói oldalának megbízott elnöke elmondta: előrelépésként értékeli, hogy a már nyugdíjba vonult rendvédelmi dolgozók esetében az önkéntesség elve érvényesül, vagyis saját maguk dönthetik el, visszatérnek-e az állományba.
A szakszervezeti vezető ugyanakkor hangsúlyozta, nem elégedettek, hiszen a nyugdíjban maradó 57 év alatti egykori rendvédelmi dolgozók 16 százalékos adójáról nem mondott le a kormány. A RÉF munkavállalói oldalának megbízott elnöke ugyanakkor pozitívan értékelte, hogy a rendészeti dolgozók új nyugdíjrendszere és életpálya-modellje várhatóan egyszerre, 2012. január elsején lép életbe.
Kapcsolódó írások:
- Tovább gyúrják egymást a kormány és a rendvédelmisek
- MSZP: értelmetlenné válik a kormány és a szakszervezetek tárgyalása
- Miskolcon is demonstrálnak a szakszervezetek
- Pedagógusnap - az államtitkár új életpályamodellt ígér
- Árokban a valódi szociális konzultáció: mellé áll a kormány?
- A szakszervezeteket meglepte Szima őrizetbe vétele
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


