Szilvásyhoz ezrével érkeztek a fenyegető telefonok
Budaházy-ügy: "Vigyázz patkány! Szappant főznek belőled!"
Szilvásy György a terrorcselekménnyel vádolt Budaházy György és társainak büntetőperében pénteken a Fővárosi Bíróságon tanúként elmondta, hogy a nyaralójánál elkövetett robbantás előtt ezrével kapta a fenyegető, gyalázkodó sms-eket, telefonhívásokat.
2011.06.03 14:57MTIA vádirat egyik pontja szerint a Budaházy által irányított Hunnia Mozgalom több tagja Molotov-koktélos támadást hajtott végre a Gyurcsány-kormány polgári titkosszolgálatokat irányító miniszterének lesencefalui nyaralója ellen, Szilvásy távollétében, 2008. szeptember 3-ára virradóra. Személyi sérülés nem történt, a kár milliós nagyságrendű.
Szilvásy a tárgyaláson azt mondta, hogy a HírTv és a Magyar Nemzet a kifejezett kérése ellenére közölte a nyaraló pontos címét. Közölte továbbá, a mobilszámát a kuruc.info szélsőjobboldali hírportálon két héttel a robbantás előtt nyilvánosságra hozták azzal, hogy az olvasókat telefonálásra buzdították.
Ezután ezerszám kapott ismeretlenektől a családja és az ő testi épségét fenyegető sms-eket, például olyan szövegekkel: "Egész életedben nem tud megvédeni az NBH! (Nemzetbiztonsági Hivatal); Vigyázz patkány! Szappant főznek belőled!"
A büntetőper tanúk meghallgatásával folytatódik.
Kapcsolódó írások:
- Budaházy-per: szocialista politikusok tanúskodtak a Molotov-koktélos támadások ügyében
- Budaházy hívei inzultálták Kókát a bíróság folyosóján
- Hillerék nem voltak otthon, mikor belőttek a hálószobába
- Csintalan: nem kóbor nyilasok támadtak meg
- Budaházy-ügy: sorozatos fenyegetéseket kaptak a kispesti szocialisták?
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


