Kitört belőlük a kultúra
Zsidózó fiatalok vártak Esterházy Péterre Egerben
Zsidózó és hazaárulózó, magukat nemzetinek nevező fiatalok vártak Esterházy Péter Kossuth-díjas íróra a 82. ünnepi könyvhét egri rendezvényeinek megnyitóján csütörtökön.
2011.06.02 22:38MTIA testőrök gyűrűjében megjelenő írót "nem kérünk a kultúrmocsokból" feliratú transzparens fogadta a város központjában, az Eszterházy Károly téren, amely otthont ad a könyvkereskedők sátrainak.
Az egyik demonstráló azt mondta az irodalmárnak, hogy "huzat van, és el lehet húzni az országból". Majd röplapokat osztogatott, amely szerint az író - egy rádiójátékban az általa leírtak miatt - méltatlan arra, hogy Egerben megnyissa az ünnepi könyvhetet.
Egy férfi tiltakozó röplapot mutat az egri Bródy Sándor Megyei és Városi Könyvtár előterében, ahol Esterházy Péter író előadást tart. MTI
Az író megnyitó beszédében emlékeztetett arra, hogy Eszterházy Károly városához - az egykori főegyházmegyei püspök építtette az Egri Főiskolának otthont adó épületet - nem pusztán történelmi, hanem családi kötelékek is fűzik.
Esterházy Péter úgy fogalmazott, ebben a helyzetben régi katolikusként nem felejtheti el, hogy az elmúlt századokban mennyi méltánytalanságot követtek el a hazaszeretet és a szeretet nevében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


