Lendvai cáfolja a híreket
Nem merült fel a kormányfőcsere lehetősége
Határozottan cáfolta Lendvai Ildikó, hogy Gyurcsány Ferenc hétfőn a párt elnökségi ülésén felajánlotta volna a lemondását, de mint mondta, ezt nem is fogadták volna el. Erről az MSZP frakcióvezetője az MSZP és az SZDSZ koalíciós egyeztetése után tartott fővárosi sajtótájékoztatón beszélt kedden.
2008.04.01 17:59MTINem merült fel, hogy más miniszterelnökkel szeretnénk ugyanazt a programot megvalósítani, ennek értelme sem volna - mondta Lendvai Ildikó. A frakcióvezető határozottan cáfolta, hogy Gyurcsány Ferenc hétfőn felajánlotta volna a lemondását, de mint mondta, ezt nem is fogadták volna el. Az Index internetes portál és a Reuters arról adott hírt, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök lemond, ha ez az ára az MSZP és az SZDSZ további közös kormányzásának.
Az MTI több forrásból is úgy tudja, hogy az MSZP elnöke a hétfő esti elnökségi ülésén nem fogalmazott ilyen élesen, nem ajánlotta fel lemondását. Azt mondta: kell egy új program, de ha annak mentén nem tudnak megegyezni, és ha az SZDSZ-t továbbra is a személyi kérdések érdeklik, akkor tudni fogja a dolgát. Az elnökség ülésén több mint húszan vettek részt, közülük többen is azt mondták a távirati irodának, hogy nem hatalmi harc folyik.
Az MTI úgy tudja, az elnökség tagjai nem vetették fel, hogy a miniszterelnöknek felelőssége lenne a koalíciós válság kialakulásában. A Hírszerző információi szerint Lendvai Ildikó az ülésen beszámolt arról, hogy Kóka János megkereste őt és felajánlotta, hogy egyeztessenek az új kormányfő személyéről, de ő ezt elutasította. Döntésével az elnökség tagjai egyetértettek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06