Budapest több pontján még ma is láthatók
A népszavazási plakátokat egy héten belül kell eltávolítani
Még egy hete van a március 9-ei népszavazási plakátok eltávolítására azoknak, akik ezeket korábban kihelyezték. A plakátot az, aki elhelyezte, vagy akinek érdekében elhelyezték, április 8-ig köteles eltávolítani - áll az Országos Választási Iroda (OVI) világhálós honlapján.
2008.04.01 10:07MTIA kampány időszakában az érintett szervezetek engedély nélkül készíthettek plakátot. A népszavazási plakát olyan sajtóterméknek minősül, amely engedély és bejelentés nélkül előállítható, más időszakban ugyanakkor a plakátok készítésekor a sajtóról szóló jogszabályokat kell alkalmazni.
Budapesten a fővárosi kezelésű közterületeken a fővárosi önkormányzatnak, míg a kerületekben a helyi önkormányzatoknak kell eljárniuk ezekben az ügyekben, ugyanúgy, ahogy az ország valamennyi településén. Az önkormányzatok a határidő lejártát követően maguk is eltávolíthatják plakátokat, majd ennek költségét kiszámlázhatják. Budapest több pontján még ma is láthatók, többnyire nehezen megközelíthető felüljárókon, oszlopokon vagy eldugott helyeken a két évvel ezelőtti tavaszi országgyűlési és őszi önkormányzati választásokról megmaradt plakátok.
Az OVI honlapján a népszavazási eljárás utolsó határnapja június 7-e; eddig az időpontig kell a szavazólapokat a polgármesteri hivatalban megőrizni. Június 7-e után a választási iratokat, a jegyzőkönyvek kivételével meg kell semmisíteni. A jegyzőkönyvek első példányát ugyancsak június 7-e után kell átadni a Magyar Országos Levéltárnak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
- 6:44 Ötvenhatan tettek esküt Magyarország hivatalos mentőcsapatánál, a HUNOR-nál
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


