Több hónapja tárgyalnak a bankok és a kormány
Csütörtök kiderül, mire számíthatnak a devizahitelesek
Csütörtökön délután 2 órakor derül ki, mi lett az eredménye a kormány és a bankok több hónapig tartó tárgyalás-sorozatának.
2011.05.25 18:42MTIMüller János, a bankszövetség vezető tanácsadója szerdán elmondta: Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Patai Mihály, a Magyar Bankszövetség elnöke csütörtökön délután közös sajtótájékoztatót tart a devizahitelesek helyzetének megerősítéséről szóló kormányhatározatról.
Azt még mindig nem lehet tudni, aláír-e valamilyen megállapodást a két fél. Megfigyelők arra számítanak, hogy a miniszter ismerteti majd a kormányhatározatból az egyes minisztériumokra háruló feladatokat, a bankszövetség elnöke pedig a bankok álláspontját.
Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője kedden, a kormány ülése után jelentette be, hogy már csak apró technikai kérdések pontosítása és egy-két számítás véglegesítése van hátra a devizahitelesek megsegítésének ügyében, továbbá, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Patai Mihály, a bankszövetség elnöke csütörtökön tesz bejelentést a következő időszak intézkedéseiről.
A korábbi hírek szerint a tervezett intézkedések a következők lehetnek: a kilakoltatási és árverezési moratórium július 1-jétől történő feloldása; az árverezéseknél negyedéves limit bevezetése az ingatlanpiac védelme érdekében; a még törlesztőképes adósoknál a törlesztési árfolyam rögzítése, a svájci frank alapú hitelek esetében 180 forinton; a Nemzeti Eszközkezelő Társaság (NET) létrehozása, amely diszkontáron megvásárolná a fizetésképtelen, szociálisan rászoruló adóstól az ingatlant, és bérbe adná neki; a bankadó (vagy a bankadó alapjának) csökkentése a kkv-, illetve lakáshitelek növekményével, a hitelezés élénkítése érdekében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


