Fogy a doki
Már naponta három orvos hagyja el az országot
Több ezer orvos küzdene az egészségügy jövőjéért. Naponta három orvos adja föl állását, és távozik Magyarországról.
2011.05.25 07:37HavariaPressPapp Magor elnök szerint ez annyit jelent, hogy 2013 végére négyezer orvos tűnik el az egészségügyi rendszerből, amely így az összeomlás szélére kerülhet.
A szövetség mielőbbi megoldást vár és ennek nyomatékaként tömegesen helyezik ügyvédi letétbe felmondásukat. Ha az év végéig nem születik megegyezés a kormányzat és az MRSZ között, akkor január 1-jétől életbe lépnek a felmondások.
„Csehül állunk” – közölte Papp Magor, utalva a cseh orvosok nemrég hasonló akcióját kiváltó helyzetre. Mint mondta, nem nyugati béreket kérnek, hanem a nemzetgazdasági átlagfizetés háromszorosát, mert annyi már megbecsülést jelentene. Ez a kezdő orvosok esetében nettó kétszázezer forint lenne, szemben a jelenlegi – egy utcaseprőével egyező – nyolcvan–kilencvenezer forinttal, amiért heti hatvan–nyolcvan órát dolgoznak. Papp Magor azt mondta, jelenleg egyetlen fontos kérdés van, az, hogy „elég fontosak vagyunk-e Magyarországnak”.
Erről nemcsak a kormánynak, hanem a társadalomnak is döntenie kell. Hozzátette, küzdelmük a magyar egészségügy jövőjéről szól, és több ezer kolléga kész a csatlakozásra.
A helyszínen váratlanul megjelenő Szócska Miklós egészségügyi államtitkár a sajtónak azt mondta, elég egyértelmű üzenetet kapott, „hogy ha nem adsz több pénzt, felülök a repülőre”. Hangsúlyozta, több évtized mulasztását kell helyrehozniuk, de dolgoznak az alternatív forrásteremtésen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06