A határidő július 19-e
Elrendelte a nyomozást a rendőrség a mezőhegyesi ménesbirtok ügyében
A feljelentő, Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos közölte: elrendelte a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság a nyomozást a Mezőhegyesi Állami Ménesbirtok Rt. privatizációjával kapcsolatban.
2011.05.24 11:16MTIA rendőrség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének gyanúja miatt rendelte el a nyomozást, amelynek határideje július 19-e.
Budai Gyula csütörtökön tett feljelentést ismeretlen tettes ellen Békéscsabán, a megyei főkapitányságon. A kormánybiztos újságíróknak akkor azt mondta, hivatalának vizsgálata szerint a privatizációval összefüggésben körülbelül 900 millió forintos kár érte a magyar államot. Mint kifejtette, a vevő céget a privatizációs pályázat kiírása után egy hónappal hozták létre; az eljárás során három vagyonértékelés történt, majd a legalacsonyabb áron adták el a ménesbirtokot.
Felhívta a figyelmet arra is, hogy a privatizáció után a lótenyésztésért felelős kft. megmaradt állami tulajdonban, és az állam "közel 400 millió forintot juttatott vissza a vevőnek abból a kétmilliárdos vételárból, amit a ménesbirtok privatizációja során az állam részére kifizettek". Budai Gyula számításai szerint ezért az értékesítés során 1,6-1,7 milliárd forintért vásárolták meg valójában a céget, és az értékbecslések közötti közel 500 millió forint, illetve a már említett 400 millió forintos visszajuttatás adja a 900 millió forintos kárt.
Az elszámoltatási kormánybiztos múlt hétfőn közölte, hogy feljelentést tesz a ménesbirtok ügyében. Erre a Mezőhegyesi Ménesbirtok Zrt. másnap közleményben reagált, amelyben azt írta, hogy a társaság vezetői és dolgozói szerint a ménesbirtok 2004-es privatizációja, annak lebonyolítása megfelelt a hatályos törvényi rendelkezéseknek és a privatizációs szerződés előírásainak. Csütörtökön, a feljelentés napján Budai Gyula a cég álláspontjával kapcsolatban azt mondta: az ő feladata a privatizáció vizsgálata volt, és a vitát a cég menedzsmentjének nem vele, hanem majd a nyomozóhatósággal kell lefolytatnia.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


