Nincs pénz az üzemeltetésre
Parton hever a balatoni sürgősségi mentőhajó
Az első nyáriasan meleg hétvégén már sokan fürödtek a Balatonban, miközben Zánkán a parton állt lepányvázva - a korábban áprilistól decemberig vízen lévő -, mintegy 50 millió forintért beszerzett, közel 20 millió forintért felszerelt egyetlen balatoni sürgősségi mentőhajó, mert nincs forrás az üzemeltetésére.
2011.05.23 08:32MTIA sürgősségi mentőhajó üzemeltetéséhez a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) számára kezdetben a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) nyújtott támogatást, amely forrás hiányában ezt tavaly óta nem tudja megtenni. A VMSZ vezetője, Bagyó Sándor nem nyilatkozott a kialakult helyzetről, csak annyit közölt, szervezetük jelenleg is tárgyal a kormánnyal.
A Rupert nevű sürgősségi mentőhajó 2009 második felétől teljesít szolgálatot a Balatonon, teljes esetkocsi felszereltséggel, mentőtiszttel, vagy mentőorvossal. Tavalyi statisztika szerint több mint 80 esetben segített partra bajbajutottakat, 24 esetben a gyorsaságának és felszereltségének köszönhetően mentve emberéletet.
A BFT múlt heti ülésén Jamrik Péter, a szervezet közbiztonsági tanácsosa arra figyelmeztetett, hogy forrás hiányában veszélybe került az elmúlt évek jelentős közbiztonsági fejlesztéseinek - köztük a sürgősségi mentőhajónak - az üzemeltetése a Balatonnál. Bóka István, a BFT elnöke, országgyűlési képviselő (Fidesz) megfogalmazása szerint 80 millió forintnyi támogatás hiányzik, amelynek felére azonnal szükség lenne ahhoz, hogy a Balatonnál élők és idelátogatók biztonságát megfelelően garantálni tudják.
Az elmúlt években a balatoni viharjelző rendszer április elejei beindításával helyezték vízre a hajóikat az állami feladatot ellátó civil vízimentők, ami idén csak részben történt meg. Hírügynökségi értesülések szerint a VMSZ két magáncég támogatásával eddig három kishajót tudott beüzemelni, és tart készenlétben a kilenc egységes flottájából. Nem üzemel ugyanakkor a VMSZ zánkai diszpécserközpontja, ami az elmúlt évek szezonjaiban napi 24 órában teljesített szolgálatot, több kisebb vízimentő szervezet munkáját is koordinálva. Jelenleg mentéskoordinációt nem végez, de telefonos riasztást fogad.
A VMSZ tavaly óta nem kap semmiféle központi támogatást, ennek ellenére folytatja a vízimentőképzést, amellyel a strandi vízimentő-szolgálatát látja el. A frissen végzett tucatnyi vízimentő vizsgája apropóján vasárnap tartottak bemutatót Tihanyban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


