Az elnöki feladatokat Szabó Erika látja el
A kormányhivatalok európai szervezete szerdától a Balatonnál ülésezik
A tárca közölte: a magyar soros EU-elnökséghez kapcsolódóan Balatonszemesen és Siófokon rendezi meg a Területi Kormányhivatalok Európai Szervezetének (EASTR) szerdán kezdődő éves találkozóját a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM).
2011.05.16 10:59MTIMint írták, az EASTR 1993-ban azzal a céllal jött létre, hogy az európai országok minisztériumi és területi államigazgatási vezetőinek szakmai fórumot biztosítson. A szervezet elnöki feladatait ez év januárja óta Szabó Erika, a KIM területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkára látja el.
A közlemény szerint a mostani háromnapos tanácskozáson kiemelten tárgyalnak egyebek mellett a területi kormányhivatalok szerepéről, a válságkezelésről, szociális kérdésekről, a strukturális reformokról és a törvényességi ellenőrzésről.
A magyar előadók ismertetik a magyar területi államigazgatás átalakításának elemeit is. Ehhez kapcsolódóan a résztvevők ellátogatnak a Fejér Megyei Kormányhivatalba is, hogy ennek mintája alapján ismerhessék meg a magyar kormányhivatalok működését. Továbbá tájékoztatót hallhatnak a "jó állam kialakításáról, a területi közigazgatás korszerűsítéséről és a létrejött magyar kormányhivatali struktúráról" - írta a KIM.
Mint fogalmaztak, az idén januárban indult magyarországi területi közigazgatási reform példaértékű Európában, így a nemzetközi konferencia szervezői kiemelt érdeklődésre számítanak. Az Európai Unió tagállamai mellett Norvégia, Svájc, Ukrajna, Törökország, Marokkó, valamint az OECD képviselői vesznek részt a háromnapos rendezvényen - tették hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


