Csaknem száznegyven munkatárs dolgozik
Kormánymegbízott: a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal az elvárásoknak megfelelően működik
Kerényi János, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja közölte: a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal törzshivatala az illetékes minisztériumtól 20 státuszt kapott, így 138 fővel, valamint a szakigazgatási szervekkel minden rá háruló feladatot teljekörűen el tud látni.
2011.05.11 16:24MTI
Az elmúlt hónapokban sem jelentett fennakadást az, hogy a szükségesnél kisebb létszámmal működött a hivatal, mert a munkatársak és a törzshivatal vezetői a többletmunkát elvégezték - mondta a kormánymegbízott azon a sajtótájékoztatón, amelyen bemutatta a megyei kormányhivatalhoz tartozó szakigazgatási szervek újonnan kinevezett vezetőit.
Kerényi János hangsúlyozta: Bács-Kiskun megye a kormányhivatalok megalakulása után azért került átmenetileg hátrányos helyzetbe, mert az előző kormányok régiós elképzelése miatt a megye szinte "kiüresedett".
A kormánymegbízott szerint a megyei kormányhivatallal szemben alapvető elvárás, hogy a polgárok elégedettek legyenek a működésével.
Kerényi János utalt arra, hogy az önkormányzati törvény, amelyet várhatóan az ősszel fogadnak el, előreláthatóan újabb feladatokat is ad a megyei kormányhivataloknak, így a teljes szervezeti struktúra az év végére alakulhat ki.
Kovács Miklósné Molnár Ilona, a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal főigazgatója bejelentette: minden hónapban fogadóórákat tartanak, és előzetes bejelentkezés után az állampolgárok közvetlenül a hivatal vezetésének mondhatják el az ügyintézéssel kapcsolatos problémáikat.
Kerényi János kormánymegbízott szerdán átadta a megbízólevelet a megyei kormányhivatalhoz tartozó 15 szakigazgatási szerv vezetőjének.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


