Bunga-bunga!
83 ezer euróba került a német szexparti a Gellértben
A Gellért termálfürdőben 2007-ben a német biztosítóügynököknek rendezett szexparti 83 ezer euróba került - közölte az egykori biztosítócéget ma tulajdonló Ergo főnöke a Der Spiegel hamburgi hírmagazinnal.
2011.05.22 18:50MTITorsten Oletzky elmondta a német hetilap legfrissebb, vasárnapi számában, hogy a szexorgia egy háromnapos jutalomutazás része volt, de erről többet nem akart mondani, mert még folyik az ügy kivizsgálása.
A cégvezető "súlyos hibának" nevezte a partit, amely "kirívóan megsértette" a vállalat szabályzatát.
A Handelsblatt német üzleti lap csütörtökön számolt be arról, hogy a biztosító a cég legjobb ügynökeinek szervezett partira kibérelte a Gellért fürdőt és gondoskodott a vendégeket szórakoztató prostituáltakról is.

Oletzky elmondta, hogy a parti résztvevői közül sokan ma is dolgoznak az Ergónak. "Nehéz rekonstruálni, ki mit tett ezen az utazáson. Ráadásul, csak egy rendezvényen való részvételnek még nem lehetnek személyzeti következményei. Morálisan el lehet ítélni - ami viszont tényleg súlyos vétség, hogy annak idején voltak olyanok a vállalatunknál, akik ilyesmit szerveztek", de ők ma már nincsenek a cég kötelékében - mondta Oletzky, aki szerint legalábbis fontolóra vették, hogy indíthatnak-e ellenük eljárást.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


