Ennek már régóta meg kellett volna történnie
KDNP: jó döntés Horváth menesztése, de Gyurcsánynak is mennie kell
A KDNP egyetért Horváth Ágnes menesztésével, de úgy véli, a miniszterelnöknek is mennie kell - hangsúlyozta Halász Zsuzsa, a KDNP szóvivője hétfőn az MTI-nek. A Fidesz várhatóan a parlamenti ülésen fejti ki álláspontját.
2008.03.31 11:47MTIMint mondta, kereszténydemokraták egyetértenek a miniszterelnök döntésével, hogy menesztette Horváth Ágnes egészségügyi minisztert, ugyanakkor a KDNP szerint ennek már régóta meg kellett volna történnie. Halász Zsuzsa hozzátette: a sorrend azonban nem jó, "Gyurcsány Ferencnek kellene mennie elöl és mutatnia az utat Horváth Ágnes számára". A Fidesz várhatóan a hétfőn egy órakor kezdődő parlamenti ülésen reagál majd a történtekre.
Horváth Ágnest április 30-ával menti fel egészségügyi miniszteri posztjáról a miniszterelnök - ezt Daróczi Dávid kormányszóvivő jelentette be azt követően, hogy Gyurcsány Ferenc és az egészségügyi miniszter négyszemközti egyeztetést folytatott a kormányfő parlamenti dolgozószobájában hétfőn reggel.
A kormányszóvivő hangsúlyozta: az egészségügy átalakítását folytatni kell, a cél az, hogy az emberek jobb szolgáltatást kapjanak, és növekedjen a biztonság. Közölte: a miniszterelnök azt kéri a kormánypártoktól, hogy április 30-áig állapodjanak meg az egészségügy átalakításának további tennivalóiról és a menetrendről is. Hozzátette, hogy Horváth Ágnes utódjáról a kormánypártok egyeztetnek majd.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06