Megsértette a közbeszerzésekről szóló törvényt
Megbírságolta az MNB-t Közbeszerzési Döntőbizottság
A Közbeszerzési Döntőbizottság szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) több ponton is megsértette a közbeszerzésekről szóló törvényt a "Kommunikációs ügynökségi szolgáltatásokra" kiírt eljárásával, ezért 500 ezer forint bírságot szabott ki a döntőbizottság a jegybankra.
2011.05.11 17:47MTIA Közbeszerzési Döntőbizottság honlapján elérhető, május 6-án hozott határozata szerint a pályázatban az MNB kommunikációs szervezeti egysége "Kommunikációs ügynökségi szolgáltatásokra" olyan szerződött partnert keresett, amely rendezvényszervezési és reklámügynökségi szolgáltatások végzésével támogatná e szervezeti egység munkáját.
A Közbeszerzési Döntőbizottság döntésének hosszas indoklásából kiderül: a jegybank által a közbeszerzési eljárás formájául választott "tárgyalásos eljárást" ebben az esetben nem lehetett volna elindítani. A döntőbizottság szerint a részajánlattételi lehetőség kizárása törvénysértő volt, valamint ellentmondásosnak bizonyultak a közbeszerzési eljáráson való indulás pénzügyi-gazdasági feltételei, egyúttal túlzóak voltak az indulás minimumfeltételei, és az alkalmassági feltételek sem voltak egyértelműek. Emellett az ajánlattevő cégek szakembereitől a jegybank által megkívánt gyakorlati időt túlzottnak ítélte a döntőbizottság.
A döntőbizottság a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján úgy ítélte meg, hogy megalapozott következtetés nem vonható le azzal kapcsolatban, hogy az ajánlatkérő MNB-nél ki a felelős a jogsértésekért, így személyi bírságot nem szabott ki.
A döntőbizottság a bírság összegének meghatározásakor figyelembe vette a jogsértés súlyát, a közbeszerzés tárgyát.
Járai Zsigmond, az MNB felügyelő bizottságának (fb) elnöke április 4-én elmondta: a felügyelőbizottság szerint számos szabálytalanság, visszaélések gyanúja, valamint összeférhetetlenség merült fel az MNB gazdálkodásával és egyes szerződéseivel kapcsolatban; jogszerűtlennek tartott megoldások fordultak elő jelentős számban kommunikációs szerződések közbeszerzési eljárása kapcsán is. Emiatt kezdeményezett az fb jogorvoslati eljárást a Közbeszerzési Tanácsnál.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


