Márciusra 1,88 milliárd euróval nőttek
MNB: történelmi csúcsra jutottak a nemzetközi tartalékok
Az idén március végén történelmi csúcsra 35,692 milliárd euróra emelkedtek a nemzetközi tartalékok a Magyar Nemzeti Bank (MNB) előzetes adatai szerint; 1,88 milliárd euróval haladták meg a februárit, illetve 1,84 milliárd euróval a tavaly március végit.
2011.04.07 11:06MTIUtoljára 2010. augusztus végén voltak ehhez hasonló szinten a nemzetközi tartalékok, akkor 35,272 milliárd eurót tettek ki.
A tartalékokat a március végi, 3,75 milliárd dolláros kötvénykibocsátás emelte jelentősen.
Dollárban számolva márciusban a tartalékok 50,743 milliárdot tettek ki, közel 4 milliárd dollárral többet mint februárban és 5,2 milliárddal többet mint egy évvel korábban.
Az MNB csütörtökön nyilvánosságra hozott adatai alapján az idén márciusban a tartalékok 2 milliárd euróval haladták meg a 2010 decemberit.
Az idei március végi tartalékok 5,746 milliárd dollárral voltak nagyobbak, mint tavaly december végén. A januári adatok szerint 58 millió euróval, 33,616 milliárd euróra csökkentek a nemzetközi tartalékok a múlt év decemberéhez képest. A tartalékok 2010. februárban 32,904 milliárd eurót, márciusban pedig 33,852 milliárd eurót tettek ki.
Dollárban számítva január végén a nemzetközi tartalékok összege 45,865 milliárd dollár volt előzetes számítások szerint szemben a 2010 decemberében mért 44,988 milliárd dollárral. A 2010. februári adat szerint akkor 44,734 milliárd dollár, márciusban pedig 45,541 milliárd dollár volt az MNB tartalékainak dollárértéke.
Kapcsolódó írások:
- Az MNB-nek lassan tényleg elege lesz Járaiból
- Járai szerint szétmutyizták az MNB-t
- Simor: az MNB minden lehetséges eszközzel figyelmeztetett
- Londoni elemzők: egyelőre marad az MNB-kamat
- "Az MNB elnökét nem lehet fenyegetéssel lemondásra bírni"
- Londoni elemzők: leáll az MNB-szigorítás
- Londonban többségi, de nem egységes várakozás a hétfői MNB-kamatemelés
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


